Áramkárok: kevesen viszik az E.ON ingyen lisztjét

<b>Megyei körkép</b> - A január végén több napig áram nélkül maradt vasi károsultak nem kapkodnak az E.ON által felajánlott élelmiszercsomagokért. Van település, ahol elfogadják a csomagot.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A rendkívüli téli időjárás miatt több délvasi település maradt napokig áram nélkül január végén. Az áramkimaradás miatt az önkormányzatoknak, a vállalkozóknak és a lakosságnak is jelentős kára keletkezett. Mint arról már beszámoltunk, az E.ON Zrt. katasztrófahelyzetre, illetve abból fakadó vis maior-ra  hivatkozva nem fizet kártérítést, csak a megsérült oszlopok javítása során használtföldek tulajdonosainak fizeti meg a zöldkárt.  Az önkormányzatok viszonylag könnyű helyzetben vannak, hiszen a regionális vis maior-keretből juthatnak némi kárpótláshoz. A háztartásokban keletkezett károkat azonban az áramszolgáltató továbbra sem hajlandó megtéríteni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül felajánlották ugyan a háztartásonkénti tízezer forintos élelmiszercsomagot, ezt azonban az érintett települések vezetői kezdetben  például a megyei védelmi bizottság ülésén határozottan visszautasították.  

A védelmi bizottsági ülésen ugyanakkor határozat született arról, hogy összesítik a lakossági kárigényeket, hiszen elképzelhető, hogy végül mégis fizetnie kell majd az E.ON-nak. A jegyzőknek február 17-éig, azaz jövő keddig kell összeírniuk a településékün keletkezett vállalkozói, illetve lakossági kárigényeket. Az egyszerűbb adatkezelés érdekében a bizottság készített egy formanyomtatványt, amit megküldött a polgármesteri hivataloknak. 

Egyházi Nikolettától, az E.ON  Hungária Zrt. vállalati kommunikációért felelős munkatársától úgy tudjuk, hogy az általuk felajánlott, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat révén összeállított, tartós élelmszerekből álló, tízezer forint értékű csomagok iránt eddig nem mutattak élénk érdeklődést a vasi polgármesterek. Ellentétben Zala megyével, ahol a legtöbb kárt szenvedett falu és város elfogadta a felajánlást, és ahol a jövő hét elején meg is kezdik ezek szétosztását.

Azóta Vas megyében is vannak települések, ahol még egyszer meghányták-vetették az ingyenliszt-ügyet. 

Szőcén például a csütörtöki testületi ülésen úgy határoztak a képviselők, hogy mégis elfogadják az E.ON élelmiszercsomagját.  Ez persze nem jelenti azt, hogy lemondanának a valós károk megtérítéséről, mondja Preczlik Gábor körjegyző, aki szerint az élelmiszercsomagon kívül kötbér is jár az áram nélkül maradt fogyasztóknak.
(Vállalkozóknak 10 ezer, magánszemélyeknek 5 ezer forint.) 

A körjegyző úgy véli, ezeken felül a konkrét károkat is meg kell térítenie az E.ON-nak. A körjegyzőséghez tartozó Őrimagyarósdon és Szőcén már összegyűjtötték a kárbejelentő lapokat. Az előbbi településen összesen 1,5, az utóbbin pedig 2,3 millió forintnyi kárt jelentettek be a vállalkozók és a lakosok. A legtöbb kárigény a fagyasztókban tönkrement élelmiszerekre vonatkozik, de van olyan gazda, akinek kényszerből kellett levágnia egy tehenet, egy másik portán pedig a darálógép motorja ment tönkre, bizonyíthatóan  az áramszünet miatt.

Gersekaráton még tanakodnak, hogy elfogadják-e az élelmiszercsomagokat. Közben  Szőllősy Gabriella jegyzőhöz is érkeznek a kárbejelentő formanyomtatványok. A településen mintegy háromszáz háztartás van, eddig húszból érkezett vissza a nyomtatvány. A becsült károk összege 5 ezer és 50 ezer forint között van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!