2009.02.07. 11:40
Fél órával rövidül a menetidő Szentgotthárd és Szombathely között
<b>VN</b> - A Győr-Sopron Ebenfurti Vasút (GYSEV) fejlesztési tevékenységének középpontjában a Szombathely-Szentgotthárd vonal villamosítása és a pályaszakasz felújítása áll. A tervek szerint 2011 végén a vonatok már 120 kilométeres sebességgel haladhatnak a két város között.
Székely Csaba, a GYSEV vezérigazgatója elmondta: a mintegy 50 milliárd forint összköltségű nagyberuházást a magyar kormány már tavaly decemberben jóváhagyta, jelenleg az Európai Bizottság támogatói döntésére várnak.
A 2011 végéig befejeződő nagyberuházás részeként felújítják az 54 kilométer hosszú vasúti pályaszakaszt, és ennek révén az eddigi óránkénti 80 kilométeres sebességet 120 kilométerre növelik, így fél órával csökken a menetidő.
Villamosítják és korszerű biztonsági berendezéssel szerelik fel a Szombathely-Szentgotthárd szakaszt. A program része 4 darab, kétáramnemű villamos motorvonat beszerzése, amelyre a közbeszerzést várhatóan még az idén kiírják. Sopronban és Szombathelyen pedig vasúti aluljárót, illetve felüljárót alakítanak ki.
A vezérigazgató úgy vélekedett, hogy a beruházás jelentősen javítja majd az utaskiszolgálást, egyebek közt a felújított szakaszon majd fél órával csökken a menetidő. (Forrás: MTI)