Sokan szeretnének a szombathelyi egyetemen tanulni

Szombathely - Idén 127 ezer 500-an jelentkeztek a felsőoktatásba, a legnépszerűbbek a gazdasági és műszaki képzések. A Savaria Egyetemi Központba több, mint háromezren adták be a papírjaikat.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A legtöbb felvételiző a 19 és 21 év közötti korosztályból került ki, és még a 43 évesnél idősebbek  között is akad, aki továbbtanulna. Alapképzésre 90 ezer 600-an, egységes, osztatlan képzésre több mint tízezren, felsőfokú szakképzésre hatezerötszázan, mesterképzésre tizenhétezren jelentkeztek első helyen. Ezek 70 százaléka nappali tagozatra szól, míg esti képzéseket csupán a felvételizők egy százaléka jelölt meg. 

Államilag támogatott képzésen 2009 szeptemberében 56 ezer hely van, ehhez képest első helyen 93 ezer jelentkezést adtak be. Idén a legnépszerűbbek a gazdaságtudományi képzések voltak, ezt követik a műszaki képzések. A legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment, ezt követi a kommunikáció, a médiatudomány és a jogász. 

A Nyugat-magyarországi Egyetemre összesen 8176-an adták be jelentkezésüket, első helyen 4509-en jelölték be az intézményt. Alap, osztatlan, nappali képzésre 4750-en, mesterképzésre 894-en jelentkeztek. 

A Savaria Egyetemi Központban (SEK) bölcsészettudományi képzésre 1066-an, művészeti, nevelés-és sporttudományi karra 1235-en, természettudományi és műszaki karra az eddigi adatok alapján 958-an adták be idén a papírjaikat.  Mesterképzésen is sokan szeretnék folytatni a tanulmányaikat, a három karra 389-en jelentkeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!