Stohl Buci a Tenkes új kapitánya

Siklós - Ki ne emlékezne Eke Mátéra és Buga Jakabra? A Tenkes kapitánya című filmsorozaton négy generáció nevelkedett fel. 45 év után a legenda életre kelt április 24 –én a Siklósi várban, ahol a nyár közepén bemutatják a Tenkes kapitánya musicalt.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Szent György napon, a város apraja - nagyja összegyűlt, hogy megünnepeljék a legenda életre kelését. Zenthe Ferenc szerepét – Eke Mátét – Stohl András alakítja, akit ezen a napon kineveztek a vár új kapitányává. Stohl lóháton vonult be a várba, majd elsütötte az ágyút, jelezve ezzel, hogy megérkezett az új kapitány. 



Gubás Gabi, aki a musicalben Rózsa, a cigánylány lesz, a kapitány érkezésével egy időben felvonta a musical zászlaját, majd a közönség bevonulhatott a szereplőkkel a várba. 



Közel ezer ember követte a művészeket, hogy részesei legyenek egy legenda újraéledésének. Hatalmas taps és üdvrivalgás fogadta a színészeket, akiket ezen a napon mutattak be a nagyközönség számára. Stohl András és Gubás Gabi mellett jelen volt a Dudva urat játszó Magyar Attila, a Buga Jakab szerepébe bújt Mészáros Árpád Zsolt és Bruckenbacker kapitány, azaz Beleznay Endre. 



Magyar Attila, Beleznay Endre, Stohl András, Gubás Gabi és Mészáros Árpád Zsolt lesznek a musical főszereplői

Siklós város vezetése hivatalosan is átadta a vár kulcsát az új kapitánynak. Sthol András méltó módon köszöntötte Zenthe Ferencet, hiszen éppen ezen a napon született az egykori kapitány, így az égbe tekintve, felemelve a várkulcsát fejezte ki tiszteletét elődjének. 

45 év után újra van várkapitánya Siklós várának. Dr. Marenics János polgármester elmondta, hogy Siklós nincs a Siklósi vár nélkül, a vár pedig nincs Tenkes Kapitánya nélkül és a Tenkes Kapitánya sincs a Siklósi vár nélkül.

A látványos lovasjelenetekkel tarkított musicalt július 15-től 19-ig öt napon át láthatja a közönség. Ács Bálint a darab producere elmondta, hogy nem pusztán egy zenés darabról szól majd ez az öt nap, hanem a vár körül Rákóczi időket idéző, képző- és iparművészeket felvonultató fesztiválváros épül, egész napos szórakozást nyújtva a Siklósra érkezőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!