Egyre több diák vállalna munkát szabadidejében

Körkép - Egyre több 18 év alatti keres magának állást. A gazdasági válság akár pozitív hatással is lehet a diákmunkára. A cégek az elbocsátott munkaerőt iskolás fiatalokkal pótolhatják.

Varga Nóra

Sokkal több diák szeretne dolgozni, mint az elmúlt években. Sőt egyre több 18 év alatti fiatal keres állást  tudtuk meg Pörnecziné Kolman Júliától, a Pannon-Work Iskolaszövetkezet kirendeltségvezetőjétől.  - Sokan a szüleikkel jönnek, akik kérik tőlünk, hogy a gyermeküknek adjunk állást, legalább ő keressen egy kis pénzt a családban, mivel a válság miatt elvesztették az állásukat. Szomorú és döbbenetes, de ez a helyzet - teszi hozzá.

A kirendeltségvezető elmondta, szerencsére nem érezték a válság hatását. Jelenleg is  több céggel tárgyalnak. Várják a visszajelzést tőlük, hogy tudnak-e iskolásoknak munkát biztosítani, valamint  nemsokára a  beadott pályázatok elbírálásának az eredményét is kézhez kapják. 

Júlia úgy gondolja, hogy a cégek többsége diákmunkával próbálja pótolni  a gazdasági válság miatt korábban elbocsátott munkaerőt.  Szerinte emiatt több lehetőségük lesz dolgozni az iskolásoknak, mint tavaly. Hozzátette, bizonytalan a gazdasági helyzet, ezért a cégek átmeneti megoldásként szívesen alkalmaznak diákmunkásokat, mivel az iskolások foglalkoztatása adó- és járulékmentes. 

- Az iskolaszövetkezet már előbb érezte a válságot, mint az kiteljesedett - tudtuk meg Gadóczy Józseftől, a Rébusz Iskolaszövetkezet regióezetőjétől.  Szeptember végén már voltak olyan jelek, amelyekből egyértelműen érezhető volt, hogy a korábbi évekhez képest valószínűleg kevesebb diáknak tudunk munkát biztosítani. Ugyanis a megrendelőink a külsős munkaerőt építették le első körben. 

A cégek januárig folyamatosan csökkentették a diákmunkások számát. Áprilisban viszont azt tapasztaltuk, hogy újra érdeklődnek a fiatal munkaerőért. Májusban újra fellendült irántuk a kereslet  hangsúlyozta a régióvezető. A tavalyi év hasonló időszakához  képest  húsz-harminc százalékkal kevesebb iskolást tudunk alkalmazni.

Sok diákot kellemetlenül érintett, hogy az iskolaszövetkezet nem tudott munkát biztosítani,  hiszen számítottak a havi bevételre. A fiatalok egy része a megkeresett pénzt nem magára és bulizásra költi, hanem a szüleit támogatja vele. Gadóczy József nem számított arra, hogy ilyen  hamar javul a helyzet, hozzátette, tudja, hogy ezt a két-három hete tartó fellendülést nem lehet készpénznek venni. Reméli, a jövőben is lesz igény diákmunkára.




Az egyik megyeszékhelyen működő kertészetben évek óta alkalmaznak már   diákmunkásokatVarga 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!