Tolókocsiverseny az idősek otthonában - fotókkal

Megyei körkép - Szobabiciklizés és aerobik az idősek otthonában, no és persze tolókocsiverseny. A Kihívás Napja Vas megyében, sportos nyugdíjasokkal és aktív iskolásokkal.

Varga Nóra

A Kihívás Napjához az idén négy vasi település csatlakozott: Csepreg, Csörötnek, Hegyfalu és Táplánszentkereszt. Az érdeklődők nemcsak különféle sportágakban próbálhatták ki magukat, hanem ügyességi, játékos vetélkedőkön is rajthoz állhattak.  

A települések hét kategóriában küzdöttek a Magyarország legsportosabb települése 2009. cím elnyeréséért. Évről évre egyre kevesebben csatlakoznak  a felhíváshoz, a versenyben részt vevő városok és falvak azonban kitesznek magukért. Így volt ez Táplánszentkereszten is. Délelőtt az iskola és az óvoda környékén nagy volt a nyüzsgés, a gyerekek tanítási szünetekben  és testnevelés órákon mozogtak. 



Nagy volt a nyüzsgés a tápláni iskolában

Tizenegy órakor  az iskola összes diákja  felsorakozott az intézmény udvarán lévő sportpályán. A bemelegítés után megszólalt a zene, s közösen táncolt a 230 kicsi és nagy diák.  Egymásba kapaszkodva, csoportokban és párban rokiztak a gyerekek.  



A táplánszentkereszti idősek otthonában sem a megszokott kerékvágásban folyt az élet. A reggeli közös torna után sorversenyek várták az otthon lakóit és dolgozóit. 



A szobabiciklizés, a tolókocsiverseny - ebben a dolgozók is részt vettek -, a kötélhúzás is nagy sikert aratott Fotók:Szendi Péter



Egy kicsi mozgás, mindenkinek kell

Legjobban a közös aerobik alkalmával fáradtak el a Kihívás Napjának idős részt vevői. Ősz hajú, melegítőbe öltözött asszonyok és férfiak önfeledten  mozogtak együtt.  A csípőkörzés, a lábemelés némelyiküknek már gondot okozott, de nem adták fel, mindenkinek sikerült tizenöt percig mozogni.   
   


Nem adták fel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!