Eladó a csepregi Nádasdy-kastély

Csepreg - Sok csepregi lokálpatrióta kíséri figyelemmel a város talán legszebb épületének, a Nádasdy-kastélynak a sorsát. Az anyagilag rossz helyzetben lévő önkormányzat reménykedik az értékesítésében, de semmiképpen sem telekspekulánsoknak.

Némethy Mária

Tőkeerős befektetőknek eladó Vas megyében, az Alpok keleti lábánál egy Nádasdy-kastély. A telek szabálytalan alakú, megközelítően síkfekvésű, az utcafronton egy főépület, a hátsó kertben egy romos - úgynevezett Eperjessy-villa és egy technikai labor található.

Így hirdetik Csepreg eladó kastélyát, amelyben 2007-ig működött az általános iskola, azóta viszont üresen áll.

Az 1,6 hektáros parkkal, értékes több száz éves fákkal és fakülönlegességgel rendelkező kertben található még több kőasztal, pad és egy neoreneszánsz teaház is. Az összközműves, háromemeletes, 615 négyzetméter alapterületen fekvő kastély iránt jelenleg több érdeklődő is van.

- Nagyon remélem, hogy hamarosan vevőre akad az ingatlan, hiszen az lenne jó, ha végre nem állna üresen, nem romlana az állaga, ha végre funkciót kapna - mondta el Háromi Jenő polgármester.

Kérdésünkre közölte: vannak érdeklődők, s nagyon reméli, most tényleg sikerül végre vevőre találni. Az egyik lehetséges vásárló Bagolyházat tervez kialakítani a kastélyban, azaz apartmanokat, egy budapesti viszont vendéglátásra találná alkalmasnak.

- Nem szeretnénk, ha ingatlanspekuláns birtokába kerülne a Csepreg múltjában oly nagy szerepet játszó épület. Nem olyan vevőre várunk, aki csak megvenné, aztán nem hasznosítaná, s a szemünk láttára menne tönkre, lenne az enyészeté - hangsúlyozta a polgármester.

Ingatlanszakértő szerint a kastélyegyüttes funkcióváltása során a megfelelő hasznosíthatóság egyszerűbb feladattá válik, hiszen a majdnem kéthektáros területen négy épület válik üressé.

A kastélyhoz tartozik két villa és egy labor is. A Szedenich-villa 198, az Eperjessy- villa 254, a technikai labor 68 négyzetméteres. A komplexebb, költségesebb beruházás miatt csak tőkeerős befektetők jöhetnek számításba. A szakértők szerint az épület alkalmas kulturális és konferenciaközpontnak, idősek otthonának, vadászkastélynak egyaránt.

- Nagyon kell a bevétel a városnak, csak komoly költségvetési fegyelemmel tudjuk működtetni az intézményeket, ráadásul két varroda is bezár Csepregen, hamarosan 44 ember kerül utcára, számítanak és számíthatnak is az önkormányzat segítésére, támogatására. Elkótyavetyélni azonban akkor sem, még ilyen helyzetben sem szeretnénk a szép kastélyt - szögezte le nyomatékosan Háromi Jenő polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!