Így védekezzen a kullancsok és a szúnyogok ellen - tíz hasznos tipp

Budapest – Bolygónk felmelegedése a kullancsok és szúnyogok egyre nagyobb mértékű elszaporodását eredményezi. Mivel irtani őket nem tudjuk megfelelő hatékonysággal, egyre nagyobb szerepet kap az egyéni védekezés. Dr. Nagy Katalin bőrgyógyász szerint nem a természet elől kell elbújnunk: a hatékony védekezés módjait kell megismernünk és megfelelően alkalmaznunk.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András


Virágos rét veszélyekkel: ma már a városok parkjai, a strandok, sőt, saját kertjeink sem biztonságosak, ezért fontos a kullancsok elleni egyéni védekezés

A kullancsok és szúnyogok száma az utóbbi időben jelentősen megnőtt, így jóval szélesebb körben, ráadásul immár egész évben terjesztik az általuk hordozott – emberre és állatra egyaránt veszélyes – fertőző betegségeket. Ma már a városok parkjai, a strandok, sőt, saját kertjeink sem biztonságosak. A kullancsok főképpen az agyhártya-, illetve agyvelőgyulladást okozó vírust hordozzák, de majd’ minden ötödik állatban megtalálható a Lyme-kór baktériuma is. A Lyme-kór ellen nem létezik védőoltás – figyelmeztet a doktornő. – És ha nem fordulunk azonnal orvoshoz a tünetek észlelése után, a következmény végzetes lehet.

Ma már a szúnyogok sem csupán nyáresti ejtőzésünk nyugalmát zavarják. Ők is számos betegség hordozói lehetnek. Ilyen a nyugat-nílusi láz, a malária vagy a tularémia. Ha a szúnyogcsípéseket elvakarjuk, helyükön orbánc vagy ótvar is kialakulhat. Pánikra azonban nincs okunk: a tudatos egyéni védekezés jó eséllyel megoldja a problémáinkat.

Az alábbi 10 hasznos tanács betartásával minimálisra csökkenthetjük a fertőzésveszélyt.

1. Időben oltassuk be magunkat agyhártyagyulladás ellen, és az ismétlő oltásokat se felejtsük el!

2. A szabadban ügyeljünk a megfelelő ruházkodásra! Ruházatunk legyen zárt, ugyanakkor szellős, nadrágunkat tűrjük a zokninkba, így a rovarok nehezebben férhetnek hozzá bőrünkhöz.

3. Húzzunk karimás kalapot! Ez különösen kisgyermekek esetében hasznos, mivel az alacsony ágakról támadó kullancs egyenesen a fejükre pottyanhat. A karimából nem tud kimászni a rovar.

4. A megfelelő öltözet mellett használjunk testre (és a ruhára) permetezhető riasztószereket!

5. Vásárlás előtt olvassuk át a vásárlói tájékoztatót, nézzük meg, milyen hatóanyagokat tartalmaz a készítmény! A dietil-toluamid hatóanyagot tartalmazó szerek hatékonyak, mégis kíméletesek a bőrhöz, így érzékeny bőrűek, kisgyermekek bőrén is használhatjuk őket. A pikaridin-tartalmú készítmények fokozott igénybevétel esetén is védelmet nyújtanak.

6. Pontosan tartsuk be a riasztószerek használati utasítását! Ha lejár a hatóidejük, ne felejtsük el megismételni a kezelést!

7. A 12 év alatti gyermekek védelméről nekünk kell gondoskodnunk. Ne engedjük, hogy ők fújják be magukat riasztószerekkel! Ügyeljünk, hogy a permet ne kerüljön a kezükre vagy a nyálkahártyájukra. A tenyerünkbe fújt permettel, krémmel kenjük be a szabadon hagyott bőrfelületeket, illetve spray-jel a ruhájukat is.

8. Szúnyogok ellen hatékony kiegészítő védekezés kültéren a riasztó spirálok, illetve beltéren a szúnyogháló vagy elektromos szúnyogirtók használata.

9. Természetjárás, séta, kerti munkák után mindig kérjünk meg valakit, hogy alaposan vizsgálja át bőrünket, nem bújt-e meg rajta valahol egy kullancs!

10. Ha kullancsot találunk magunkban:
Késlekedés nélkül távolítsuk el az állatot! Erre bármilyen eszköz használható, de külön céleszközök is kaphatóak (ilyen például a kullancseltávolító kanál). Ne kenegessük olajos krémekkel vagy vegyszerekkel a kullancsot, mert fuldokolni kezd, és a potrohában lévő fertőzött nyálat szervezetünkbe üríti. A tévhittel ellentétben egyáltalán nem baj, ha a kullancs feje beszakad, azt szervezetünk mint idegen testet, rövid időn belül természetes módon kilöki magából. A csípés helyét legalább egy hónapig figyeljük, és ha elváltozást tapasztalunk, azonnal forduljunk orvoshoz.

Tudta-e Ön, hogy:

 - a kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás (encephalitis) elleni védőoltást érdemes már a téli időszak alatt beadatnunk, hogy kora tavaszra kialakuljon a védettség?

 - a kullancsok által terjesztett másik veszélyes betegség, a Lyme-kór kórokozója ellen – emberek számára – nem létezik védőoltás?

- a vakcinák a csípés ellen nem védenek, csupán a kórokozóval szembeni ellenanyagot tartalmazzák?

- a kullancsok ellen egyénileg védekezhetünk a leghatékonyabban, mivel az irtás bizonytalan, és oltás sem mindenkinek adható?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!