"Néhány mondat", amely megrengette a szocialista Csehszlovákiát (háttér)

A Néhány mondatot először a Lidové Noviny című illegális újság közölte június 22-i dátummal, de szélesebb körben csak június 29-én vált ismertté, amikor a felhívás szövegét és az első aláírók neveit beolvasta a Szabad Európa Rádió.  

A felhívás ötlete Václav Haveltől származik, akit a januári, rendszerellenes prágai tüntetések után újra letartóztattak és bebörtönöztek. A tüntetések Jan Palach egyetemista tűzhalálának 20. évfordulója alkalmával törtek ki Prágában, s azokba korábban soha nem látott tízezres tömegek kapcsolódtak be. 

Havel májusban szabadult, s a Néhány mondat megszületésének körülményeire később így emlékezett: "Szabadulásom után megtudtam, hogy nagyon sok ember, különösen művészek, kiálltak mellettünk. Számos tiltakozó akcióra, aláírásgyűjtésre került sor. Az volt az érzésem, hogy ki kellene használni ezt a hangulatot, s folytatni kell az akciókat. Az ellenzékieket a társadalomtól elválasztó falon repedés keletkezett. Megfogalmaztuk a Néhány mondatot, aláírtuk nevünket, címünket - és bejött."  A cél az volt: a felhívás ne legyen túl radikális, hogy a lakosság minél szélesebb rétegei azonosulhassanak vele. 

A Néhány mondat szerzői felszólították a csehszlovák állam vezetését, hogy alapvető módon alakítsa át a rendszert és a társadalmat. Az legfontosabb követeléseket pontokban foglalták össze: a politikai foglyok szabadon bocsátása, gyülekezési szabadság, a független kezdeményezések elismerése, sajtó- és szólásszabadság, a hívők jogos igényeinek teljesítése, nyílt vita az ötvenes évekről és a "prágai tavaszról". 

Már az első néhány szász aláíró névsora meglepetés volt. Az ismert ellenzékiek - Václav Havel, Alexandr Vondra, Jirí Dientsbier, Petr Uhl, Ján Carnogursky, Ludvík Vaculík - nevei mellett a "hivatalos" szféra neves személyiségei is megtalálhatóak voltak: Jirí Menzel, Jirí Suchy, Josef Kemr színészek, Ladislav Hejdánek filozófus, Jaroslav Skála elmegyógyász, számos egyetemista, munkás. Az első héten 1800 ember írta alá. A bársonyos forradalmat elindító november 17-i prágai diáktüntetésig már mintegy 40 ezer aláírás került a szöveg alá. 

A korabeli csehszlovák vezetés azonnal állam- és szocialistaellenes pamfletnek minősítette a felhívást, és élesen elítélte. A kommunista párt lapjai - a cseh Rudé Právo, a szlovák Pravda és a magyar nyelvű Új Szó - nagyszabású kampányt indítottak a Néhány mondat aláírói ellen, akiknek a nevét nap mint nap beolvasta a Szabad Európai Rádió. A rendszert különösen irritálta, hogy egyre több közismert és népszerű művész - Jirí Bartoska, Hana Zagorová, Daniela Kolárová - is aláírta a dokumentumot. Az aláírók között magyar nevek is felbukkantak. A hatalom által ellenőrzött sajtó nem közölte a felhívás szövegét.

Júliusban a csehszlovák belügyminisztérium felforgatás címén büntetőeljárást indított számos aláíró ellen. Közülük több  százat kihallgatták, problémáik voltak a munkahelyen, az iskolákban, néhányan ismét börtönbe kerültek.  

A korabeli csehszlovák vezetés, amely 1968/69-es reformidőszakot eltipró szovjet invázió nyomán került hatalomra, az erőfitogtatás ellenére már nem nagyon tudott mit kezdeni a tiltakozási hullámmal. Döntő szerepe volt ebben annak, hogy a Szovjetunióban tetőzött a Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett peresztrojka. Ugyanakkor a hatalom tudta: ha párbeszédet kezd a társadalommal, és kiengedi a kezéből a gyeplőt, az a végét jelenti.

Szeptemberben az ellenzék a Néhány mondatot hivatalosan átadta a kormányhivatalban. Ladislav Adamec, a reformokra hajló új kommunista kormányfő ígérete ellenére a kormány nem adott semmiféle választ a petíció aláíróinak. A hatalom és az ellenzék párbeszéde, amelyben Frantisek Tomásek prágai érseknek kellett volna közvetítenie, nem jött létre.  

1989 nyári és az őszi hónapjaiban a belpolitikai helyzet Csehszlovákiában is egyre feszültebb lett, s a november második felében kirobbant tüntetéshullámot, amely "bársonyos forradalom" néven vonult be a történelembe, a szocialista csehszlovák rendszer nem élte túl.

Kokes János