Remekül versenyzett Kiss Norbert a Pannónia-ringen

Ostffyasszonyfa - A Duna Autó autós gyorsasági országos bajnokság hétvégi, Pannónia-ringen rendezett III.-IV. futamán a szombathelyi Kiss Norbert két kategóriában is remekül versenyzett.

Vastag Nándor

Az ob mellett az osztrák Histo-cup futamait is a Pannónia-ringen rendezték meg, így három napon át benzingőzben úszott a pálya. A boxok teljesen megteltek, több mint kétszáz versenykocsi koptatta a ring aszfaltját - az érdeklődök a mai autók mellett régi klasszikusokkal - például Dodge, Chevrolet - is találkozhattak.

A legnagyobb érdeklődés a magyar bajnokság futamait követte, ráadásul vasi szempontból két kategória versenyei is nagyon izgalmasnak ígérkeztek. A szombathelyi Kiss Norbert - aki 2006-ban a Renault Clio-, 2007-ben és 2008-ban a SEAT Leon-kupában szerzett bajnoki címet - idén két különböző autóval állt rajthoz.

A budapesti Procar Motorsport pilótájának a szezon nem kezdődött jól május elején,  a mogyoródi Hungaroringen. Az első futamon a Suzuki Swift-kupában harmadik, a formulaautóban hetedik lett, majd a második futamot balesett miatt egyik kategóriában sem tudta befejezni.

A Pannónia-ringen viszont minden remekül alakult, sőt a vasi pilótának nem sok kellett volna a bravúrhoz. Szombaton a formulaautók között harmadik pozícióból indult egy Formula Renault-val és sokáig másodikként haladt az erősebb Dallarával versenyző Eszenyi László mögött pár másodperccel.



A 13 körös táv felénél azonban elkezdett szemerkélni az eső, ami elbizonytalanította az éllovast, s Kiss Norbi utolérte. Izgalmas csata bontakozott ki közöttük, de Eszenyi jól védekezett és végül hat tizeddel megelőzte riválisát. De Norbi sem maradt siker nélkül, a renaultok külön versenyében a legjobbnak bizonyult.

A Suzuki Swift-kupában a poleból rajtolva a szakadó eső ellenére is végig magabiztosan vezetett és toronymagasan nyert. Vasárnap a formula kategóriában nem lehetett felvenni a versenyt Chanoch Nissany - aki az előző nap kicsúszott - szintén erősebb Tatuus NT-jével, míg Eszenyi váltóhiba miatt kiesett.

Norbi sokáig magabiztosan haladt a második helyen, ám korai rajt miatt boxutca-áthajtásos büntetést kapott. A vasi kiválóságnak ez nem szegte kedvét. A harmadik helyre tért vissza, majd gyors felzárkózás után az utolsó előtti körben megelőzte Bartha Attilát - megismételte tehát a szombati eredményét.

A suzukik versenye már jóval nehezebbnek ígérkezett, mert az előző nap 18. helyezettje fordított sorrendben sorakozott fel a rajtrácsra. Kiss Norbert  azonban ellenállhatatlan volt, fokozatosan előrelépve az 8. körben megelőzte az addig vezető Assenbrenner Tibort. Assenbrenner persze megpróbálta visszavenni az első helyet, de Norbinak kötélből voltak az idegei. Nem engedte ki kezéből a győzelmet, ami a gyorsasági autós szakágban már a 30. volt számára.

- Sajnos nem sikerült szponzort szerezni, így a SEAT-tal nem tudok menni - tudtuk meg Kiss Norbitól. - De kaptam két autót ingyen. A Suzukit a budapesti Zengő Motorsporttól a jó kapcsolatok miatt, míg egy tavalyi sikeres Pannónia-ringi teszt után a kaposvári Á.C.S. Motorsporttól a formulaautót.

Nagy kihívás ez, amit azért vállaltam, hogy lássam, hogyan tudok alkalmazkodni a két különböző kategóriához. Az első két versenyen technikai gond és baleset is hátráltatott, ám most minden jól működött és hibátlan volt - igaz, ennyire jó szereplésre azért nem számítottam. A 30 győzelem pedig szép szám, de még sokkal többet szeretnék szerezni.

A bajnokság V-VI. versenye augusztus 2830-án szintén a Pannónia-ringen lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!