Szudán igazi arca

Körmend - Ötödik alkalommal rendeztek Szudáni napot Körmenden. Délután a Városi Kiállítóteremben az afrikai országot bemutató kiállítás nyílt, este pedig hagyományosan a népzenét elektronikus hangszerekkel elegyítő Nile Group koncertezett a színházteremben. Mint eddig minden évben, idén is rengetegen voltak kíváncsiak az afrikai ország kincseire.

Bajdó Bettina

A kastély kiállítóterme szombaton zsúfolásig megtelt, a város apraja nagyja a szudáni vendégekre volt kíváncsi. S nemcsak a helyiek és a megyében élők látogattak el a rendezvényre, hanemm jöttek vendégek Németországból, Szlovákiából, Ausztriából, Angliából, Hollandiából, Csehországból és persze Szudánból is. 

Szudáni Napot először 2001-ben rendeztek Körmenden, a kezdeményezés elindítója a Molnaszecsődön praktizáló, szudáni származású gyermekorvos, dr. Abdel Hameed volt. Az akkori nagy sikerre való tekintettel évről évre egyre gazdagabb gyűjteményből álló kiállítást nyitottak a Batthyány kastélyban. Idén az érdeklődők a tárlaton Szudán földrajzán kívül megismerkedhetnek a mindennapi használati tárgyakkal, különféle maszkokat láthatnak a falakon, a vitrinekben pedig fából, csontból készült állatfigurákat is megszemlélhetnek. 

Idén is a bécsi szudáni nagykövet H.E.Sayed Galal Eldin Elamin nyitotta meg a kiállítást, s országa helyzetéről beszélt. Elmondta, sajnálatos tény, hogy a nyugati sajtóban általában csak a negatív hírek jelennek meg az országáról. Pedig Szudán igazi arca szép, nagyon sok természeti értékkel (tengerparttal, őserdővel, szavannával, sivataggal, s egy nemzeti parkkal) büszkélkedhet az ország.  Emellett mezőgazdaságilag fejlett ország, s nagyon gazdag az ásványi anyagokban, ezeket a kincseket pedig szívesen megosztanák a magyarokkal is. 

A nagykövet hozzátette, hogy az országnak nagyon régi a történelmi múltja, s jelentős kulturális értékeik vannak. Az afrikai országban körülbelül 570 törzs él, s mindegyik saját kultúrával rendelkezik. A nagykövet hangsúlyozta, hogy a szudániak a kultúrával teremtenek és építenek kapcsolatokat a népek között, s tegnap este ebből kaphattak ízelítőt a körmendiek. A kiállítás megnyitója után a program a színházteremben folytatódott, ahol Afrika hangjait, a szudáni népzenét elektronikus hangzásokkal egyedien ötvöző Nile Group együttes adott koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!