Máris csúszásban a lukácsházi víztározó építése

Szombathely - A közbeszerzési eljárás eredményének felülvizsgálata miatt a tervezettnél később, június helyett előreláthatólag csak szeptemberben kezdődhet meg a lukácsházi víztározó építése.

MTI

Ezt az MTI érdeklődésére Nádor István, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője erősítette meg.

A májusban kihirdetett közbeszerzési eljárás eredményeként hét pályázó közül egy szombathelyi és két zalai cégből álló konzorcium nyerte el a megbízást a 2,7 milliárd forintos beruházással készülő árvízvédelmi tározó megépítésére. 

A vesztes pályázók azonban fellebbeztek a közbeszerzési döntőbizottsághoz, amely az elmúlt héten hozta meg határozatát.Ennek értelmében nem kell új közbeszerzés pályázatot kiírni, de a bizottság útmutatása alapján felül kell vizsgálni a korábbi döntést - mondta Nádor István.

A felülvizsgálat várhatóan augusztus közepére hoz eredményt,  ha pedig minden pályázó elfogadja a döntést, a kivitelezési munkálatok szavai szerint legkorábban szeptember közepén indulhatnak meg.
   
Hozzáfűzte: a 90 százalékban európai uniós forrásból finanszírozott beruházás megvalósításának határidejét egyelőre a nyilvánvaló csúszás ellenére sem kívánják módosítani, mert véleményük szerint ha a kivitelezők megfelelő kapacitást vonultatnak fel, az eredeti határidőig, azaz 2010. június 30-ig befejeződhet az építés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!