Szakmunkás tűzoltók - a házon belüli felújításokat a hivatásosok végzik

Szombathely - Saját maguk újítják fel a tűzoltóság épületét a hivatásosok. Tennivaló mindig akad, ha nincs riasztás, akkor előfordul, hogy bútort készítenek vagy mázolják a falakat.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Göncz Szabolcs, a tűzoltási, műszaki mentési osztály vezetője elmondta, hogy az ötvenéves épületen akad mit javítani. A megyei és a városi önkormányzat anyagilag segít a felújításban, a tűzoltóság költségvetéséből ugyanis nem futná a modernizálásra. Így sincs arra pénzük, hogy külső céget bízzanak meg a kivitelezési munkálatokkal. 

Előrelátóak voltunk az évek során, s nem vártuk meg, míg teljesen leromlik az épület állaga, inkább nekifogtunk a felújításnak  folytatta az osztályvezető.  Folyamatosan javítgattuk a falakat, cseréltük a vezetékeket, bútorokat. Irodákat újítottunk fel, s a hiradóügyeletesek szobája is átalakult. Nemrég nyílászárókat cseréltettünk, új, hőszigetelt ablakok kerültek a régiek helyére, ezzel pedig a fűtésen is tudunk majd spórolni a télen. 

Nemrég egy hálóhelyiséget is felújítottak a tűzoltók, kicserélték a padlózatot, festett, villanyt szereltek, s új, saját készítésű bútorokkal rendezték be a szobát. 

Az anyagbeszerzésen túl minden szakmunkát a tűzoltók vállaltak magukra  teszi hozzá Göncz Szabolcs. Van közöttünk asztalos, feső, kőműves, s villanyszerelő is. A házon belül végzett feladatokkal jelentős pénzt takaríthatunk meg.  

A felújítási munkákat természetesen csak akkor végzik, ha nincs riasztás. Legutoljára a tetőszerkezetet újítottuk fel, ám ezt a munkát szakemberekre bíztuk. Tetőgerendákat kellett kicserélni, s pala helyett cserép került az épület tetejére.



Nemrég a hálóhelyiséget is felújították, új bútorok kerültek a szobába

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!