Kistehén, nagy tömeg, szimfonikus Evita és tűzvarázslók - Savaria Karnevál 2009, 4. nap (videókkal, képgalériával)

Szombathely - A karnevál utolsó napján a Kistehén tánczenekar és a Savaria Szimfonikus Zenekar vitte a prímet, effelől nincs kétség. Jutott aznapra még pár zenés műsor no meg némi táncszínház is. Esetleg nem látta a fesztiválzáró tűzshow-t a hátsó sorból vagy lemaradt egy koncertről? Nézze meg videóinkat!

Garai Antal 'Atom'

A karnevál utolsó napjára kicsit már elfáradt a város, lassabban ébredt, délelőtt szinte alig voltak az utcán. Mi is megittuk frissítő kávénkat az egyik teraszon, majd utána néztünk valamiféle vásárfia után a Öreg Város Vásárában, ahol, mintegy 250 kofa kínálta portékáját, vagy ételét s italát.

A szombat esti felvonulás kissé sietős volt, kissé ázott, de a pénteki városköszöntő felvonulással együtt így s elérte nagyjából a nézőszám a 70 ezer főt. Ha a karnevál idei látogatószámát nézzük, ami nagyjából 140-150 ezer főre tehető, akkor ez az arány nem is olyan rossz. Ide kattintva megtekintheti cikkünkben a szombati felvonulásról készített képgalériánkat és videónkat is.

Hogy még jobban szélesítsük zenei ismereteinket elmentünk Olah Vince & Marijacsi – délszláv tamburazenén játszó koncertjére, ami hangulatos lelátón ücsörgős délutáni programnak felelt meg. 



Olah Vince & MarijacsiFotók és videók: Garai Antal ’Atom’

Eztán a művészetek utcájában szemeltük ki a szombathelyi Homo Ludens társulat Invito című előadását. A zenés táncszínházi produkcióra sokan voltak kíváncsiak, mi is alig fértünk oda, hogy megörökíthessük. Érdekes, ahogy a tánc keveredik a színházzal, a sajátos mozgáskultúrával és jelmezeikkel, csak ajánlani tudjuk. 

 

A Homo Ludens társulat a Művészetek utcájában lépett fel

Nézzen meg egy részletet a Homo Ludens előadásából!

Talán úgy lenne helyes meghatározni a karnevál végét, hogy: valamikor hajnalban, a borok utcájában, amikor az utolsó csepp bor is elfogyott a pohárból és már nem volt hol utántölteni.

Ide kattintva megtekintheti képgalériánkat a Karnevál negyedik napjáról!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!