Felavatták a telekesi Kazinczy-emlékhelyet

Telekes - Felavatták a hegyháti kistelepülésen azt a Kazinczy-emlékhelyet, melyet a nyelvújító halálának évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi ifjúsági vetélkedőn nyert el a telekesi fiatalok csapata.

Vojnovics Viktória

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány minden esztendőben megrendezi történelmi táborát Kovácsvágáson az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Balassi Intézet, valamint a Honvédelmi Minisztérium támogatásával, a tábor pedig mindig az aktuális emlékévhez kapcsolódó történelmi vetélkedővel zárul. 

Idén a megmérettetésen - Vas megyéből egyedüliként - Telekes képviseltette magát. A kistelepülés négytagú csapata: Büki Boglárka, Hábencius Dóra, Ferencz Levente, Szijj Tamás a tábort záró Kazinczy és kora nemzetközi történelmi vetélkedőn az első helyet szerezte meg, s jutalmuk részeként egy Kazinczy-emlékhelyet alakíthattak ki a településen, valamint megannyi gyönyörű kiadványt is hazahoztak, melyeket a kis község könyvtárának ajándékoztak. 



Felavatták a telekesi Kazinczy-emlékhelyet Fotó: Szendi Péter

A pénteken felavatott emlékhely a polgármesteri hivatal épületén kapott helyet. Az avatóünnepségen a csapattagok megemlékeztek Kazinczyról, felelevenítették életének legfontosabb állomásait, munkásságát. Orbán László, Telekes polgármestere ünnepi beszédében kiemelte az összefogás jelentőségét, köszönetet mondott a csapattagoknak, valamint felkészítőiknek: Hábencius Ferencnének és Szijj Katalinnak. Elmondta: a Kazinczy alakját formáló dombormű Rosengart Béla munkája, míg az emlékhely kialakításában Ódor László segédkezett. A polgármester szerint az elért eredmény különösen nagy siker egy olyan falu számára, melynek nincs iskolája. 

V. Németh Zsolt, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében Kazinczyt méltatta, akinek kapcsán örök eszmeként említhetjük a magyar nyelvet, s megőrzésének fontosságát. Hangsúlyozta: kevés nép mondhatja el magáról, hogy el tudja olvasni, és értelmezni tudja a közel ezer esztendeje született írásos emlékeit. Ahhoz, hogy ez a nyelv évszázadokon keresztül megmaradt, olyan jeles történelmi személyiségek is kellettek, mint Kazinczy Ferenc. Ezt követően Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke a történelmi vetélkedő legmeghatóbb pillanatait idézte fel, hangsúlyozta: a fiataloknak köszönhetően egy évig a hegyháti településen őrzik a Magyar Történelmi Emlékévek vándorserlegét, s visszavárják a helybélieket a jövő évi történelmi táborba is. 

Az emlékhelyet V. Németh Zsolt, országgyűlési képviselő, valamint Rosengart Béla, a dombormű alkotója leplezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!