Magyar foci: 24 éve csak álmodunk az Eb-ről és a világbajnokságról (Táblázatokkal)

Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott 1986-os világbajnoki szereplése óta hat Eb- és öt vb-selejtezőt fejezett be sikertelenül, legtöbbször - szám szerint hétszer - csoportjában csak a negyedik helyen végzett, így jelen állás szerint Erwin Koeman együttese az átlagnak megfelelően teljesít.

MTI

Noha a svédektől és a portugáloktól elszenvedett két vereség nyomán jelentősen megcsappant a magyar labdarúgó-válogatott esélye a vb-részvétel kivívására, két győzelemmel még a pótselejtezőt érő második helyen végezhet csoportjában a csapat - szigorúan elméleti alapon, ugyanis a realitás teljesen mást mutat.

Amennyiben Erwin Koeman együttese nyer Portugáliában és Dániában, akkor a jelenleg vele azonos ponttal álló dél-európai gárdát legalább három ponttal megelőzi, míg az északiakkal szemben két pontra csökkenne az aktuálisan ötpontos hátrány. Éppen annyira, amennyivel a svédek is megelőzik a magyarokat.
    
Annak köszönhetően, hogy a két skandináv gárda játszik még egymással, a magyarok két diadala szerencsés esetben azt eredményezhetné, hogy az egyik együttest megelőzik. Ha valamelyik csapat nyer az északi derbin, akkor a dániai magyar siker biztosan második helyet érne.
    
Ha a dán-svéd meccs döntetlennel zárul, s a magyarok mindkét találkozójukat megnyerik, a svédek pedig az utolsó fordulóban legyőzik Albániát, akkor a három gárda azonos pontszámmal zárna, ez esetben a gólkülönbség döntene, e téren jelenleg a magyarok állnak a legrosszabbul. A dánok mutatója plusz 9, a svédeké plusz 6, a magyaroké plusz 4.
    
Összegezve: két siker nagy valószínűséggel második helyet érne Koeman csapatának, viszont négy vagy annál kevesebb szerzett pont szinte bizonyosan azt jelenti, hogy Magyarország - folytatva 1986 óta tartó rossz sorozatát - megint lemarad a vb-ről. A papírforma szerint utóbbira van jóval nagyobb esély.

Az elmúlt 24 évben kétszer (1988, 1990) harmadikként zártak a magyarok a selejtezőben. Ezt követően szinte mindig a negyedik hely jutott a nemzeti együttesnek. A pozitív kivételt az 1998-as vb-selejtező jelenti, amikor Csank János vezetésével második, azaz pótselejtezőt érő pozícióban végzett az együttes. A "rájátszás" azonban csúfos véget ért, hiszen a jugoszlávok 12-1-es összesítéssel jutottak ki Franciaországba. 
    
A negatív csúcsot éppen az előző Eb-selejtező jelenti, amikor Bozsik Péter, majd Várhidi Péter irányításával hatodik helyen zárt a csapat. Erwin Koeman magyar válogatottja jelenleg negyedik vb-selejtezős csoportjában, s ismerve a további menetrendet, a papírforma azt ígéri, hogy ebben a pozícióban is zárja majd a sorozatot.

A magyarok vb- és Eb-selejtezős szereplése az 1986-os vb óta (vastaggal a részvételt kiharcoló válogatottak):

1988-as Eb-selejtező
1. HOLLANDIA 862015114
2.Görögország841312139
3.Magyarország840413118
4.Lengyelország83239118
5.Ciprus80173161



1990-es vb-selejtező
1.SPANYOLORSZÁG861120313
2. ÍRORSZÁG852110212
3.Magyarország82428128
4.Észak-Írország82156125
5.Málta80263182



1992-es Eb-selejtező
1.SZOVJETUNIÓ853013213
2.Olaszország834112510
3.Norvégia8332959
4.Magyarország82421098
5.Ciprus80082250




1994-es vb-selejtező
1.GÖRÖGORSZÁG862010214
2.OROSZORSZÁG852115412
3.Izland8323768
4.Magyarország82156115
5.Luxemburg80172171

1996-os Eb-selejtező
1.SVÁJC852115717
2.TÖRÖKORSZÁG843116815
3.Svédország82339109
4.Magyarország82247138
5.Izland81253125


1998-as vb-selejtező
1.NORVÉGIA 862021220
2.Magyarország833210812
3.Finnország8323111211
4.Svájc 8314111210
5.Azerbajdzsán81073223
Pótselejtező: Magyarország-Jugoszlávia 1-7, Jugoszlávia-Magyarország 5-0



2000-es Eb-selejtező
1.ROMÁNIA 1073025324
2.PORTUGÁLIA1072132423
3.Szlovákia1052312917
4.Magyarország10334141012
5. Azerbajdzsán101186264
6.Liechtenstein101182394
    

2002-es vb-selejtező
1.OLASZORSZÁG 862016320
2.Románia851210716
3.Grúzia8314121210
4.Magyarország822414138
5.Litvánia 80263202


 

2004-es Eb-selejtező
1.SVÉDORSZÁG852119317
2.LETTORSZÁG851210616
3.Lengyelország841311713
4.Magyarország832315911
5.San Marino80080300





2006-os vb-selejtező
1.HORVÁTORSZÁG1073021524
2.SVÉDORSZÁG1080230424
3.Bulgária10433171715
4.Magyarország10424131414
5.Izland 1011814274
6.Málta100374323




2008-as Eb-selejtező
1.GÖRÖGORSZÁG121011251031
2.TÖRÖKORSZÁG12732251124
3.Norvégia 12723271123
4.Bosznia-Hercegovina12417162213
5.Moldova12336121912
6.Magyarország12408112212
7.Málta1212910315




2010-es vb-selejtező
1.Dánia853015418
2.Svédország84319315
3.Portugália834110513
4.Magyarország84139513
5.Albánia9144597
6.Málta90180221

Ezek is érdekelhetik