A tragikus baleseteket szigorú élményfürdő ellenőrzések követték

Körkép - A nyári tragikus kimenetelű fürdőbalesetek után a Miniszterelnöki Hivatal, s a szaktárca megbízta az ÁNTSZ-t , hogy a strand-és élményfürdőknél végezzen célellenőrzést.

Erős D. Zoltán

A fürdők létesítését,  szakszerű  és biztonságos üzemeltetését, illetve az ellenőrzések hatékonyságát  segítendő  jelentette  meg  a Magyar  Fürdőszövetség a Fürdők  kézikönyvét. 

A  szakmai szerveződés  kezdeményezte az illetékes szakminisztériumoknál a rendeletek, jogszabályok  módosítását, korszerűsítését.   A  szövetség  javasolta egy munkaköri  kódex, valamint   egy szakmai fogalomtár  megalkotására. Ez utóbbihoz jó alapot  jelent az Európai  Fürdőszövetség  már megjelent glosszáriuma.   A vizsgálat lezárult,   a tapasztalatokat jelentésben összegezte  dr. Falus Ferenc  országos tisztiorvos.   Ebből kiderül,  hogy a Kánikula II. akció keretében összesen 234 egységet ellenőriztek,  együttműködve az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőséggel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal, valamint a Magyar Fürdőszövetséggel. Medence működtetésének felfüggesztésére öt esetben került sor, míg bírságot egyszer szabtak ki.

A megállapítások szerint valamennyi fürdő rendelkezett üzemeltetési szabályzattal, ezek azonban helyenként frissítésre, kiegészítésre szorulnak.  Elsősegélynyújtó felszereléssel, valamint ezek használatához képzett alkalmazottakkal valamennyi fürdő rendelkezett. A balesetekről, rosszullétekről az egységek 90 százalékában nyilvántartást vezetnek, ám ezekről  pontos adat nem minden fürdőben állt rendelkezésre, mivel az 1996-os, fürdőkre vonatkozó rendelet  erre konkrét követelményeket nem tartalmaz.

 



 A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogkörénél fogva azokban az ellenőrzésekben vett részt, ahol csúszdát, illetve egyéb mutatványos elemet működtetnek, míg az OMMF  a dolgozók védelmét szolgáló munkabiztonsági körülményeket vizsgálta. A közös ellenőrzések tapasztalatai szerint a szükséges egyéni védőeszközök rendelkezésre álltak, s azok használatát rendszeresen ellenőrízték is. A gépek, berendezések megfelelőek voltak. A technológiai folyamatok és az üzemeltetés vizsgálata során súlyos veszélyeztetés nem fordult elő. A vegyszerek és egyéb veszélyes anyagok tárolása, felhasználása, többnyire megfelelt a munkavédelmi előírásoknak. A személyi feltételek jórészt biztosítottak voltak.  Az összegzés szerint a fürdők tulajdonosai, üzemeltetői  elkötelezettek a hatósági  előírások betartásának, a létesítmények biztonságos üzemeltetésének Ugyanakkor, megállapították, hogy  jelenleg  nincs  olyan hatóság, amelynek  feladata lenne  az élményfürdők  biztonságos működési feltéleinek ellenőrzése.

A vizsgálat eredménye a fürdők üzemeltetésének biztonságos voltát igazolja - állapította meg  dr. Németh  István,  a Magyar Fürdőszövetség elnöke. A megállapítások alapján a testület  továbbra is szorgalmazza az érvényben lévő előírások, szabályok szakszerű, a valóságos  igényekhez való igazítását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!