Bevezették a szociális kártyát Monokon

A keddi monoki döntés szerint a szociális segély 60 százalékát kártyára utalja majd az önkormányzat, 40 százalékát pedig készpénzben kapják az érintettek. A szociális kártyával a tervek szerint csak szerződéses elfogadóhelyeken lehet majd fizetni - alapvető élelmiszereket és közüzemi szolgáltatásokat - , Szepessy Zsolt polgármester szándéka, hogy a segélyt valóban a rászorulókra költsék.

MTI

A szociális kártya bevezetése mellett döntött kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok képviselő-testülete - tájékoztatta az MTI-t Szepessy Zsolt, a település független polgármestere.

A polgármester elmondta: egy ellenszavazattal a képviselő-testület a szociális kártya bevezetése mellett döntött, így azt a legrövidebb időn belül bevezetik a településen.

A község tíz képviselőjéből heten voltak jelen, közülük hatan igennel voksoltak, egy képviselő nemmel szavazott - részletezte.
   
Szepessy Zsolt kifejtette: idén július 28-án már döntött a testület a szociális kártya ügyében, akkor arról a szándékról határoztak, hogy bevezetik a szociális kártyát Monokon. A képviselő-testület akkor felhatalmazta a polgármestert, vizsgálja meg és mérje fel a kártya bevezetésének hátterét.
"Most a tényleges bevezetésről döntött a képviselő-testület" - fűzte hozzá.

A keddi monoki döntés szerint a szociális segély 60 százalékát kártyára utalja majd az önkormányzat, 40 százalékát pedig készpénzben kapják az érintettek. A rendelkezésre állási támogatás (rát) teljes összege a kártyára érkezik majd - ismertette.

Arról is beszámolt, hogy a szociális kártya bevezetése "nem kerül semmibe", a kártyakibocsátó cég állja a költségeket, így sem a kártyatulajdonosoknak - az érintetteknek - sem az önkormányzatnak nem kell érte fizetnie.

A polgármester a szociális kártya bevezetését már korábban szorgalmazta. Javaslatát júliusban levélben továbbította Bajnai Gordon miniszterelnöknek és az Országgyűlés képviselőinek.

Akkor úgy fogalmazott: a szociális kártyával összetett problémára kínál megoldási javaslatot a közpénzek hatékony, törvényes, ellenőrizhető felhasználásával összefüggésben. A különböző címeken nyújtott támogatásokat ugyanis az emberek sokszor nem a célnak megfelelően használják fel, azok sok esetben a szülők miatt nem jutnak el a gyermekekhez. Emellett az államtól kapott juttatások jelentős része uzsorával foglalkozó, jól szervezett bűnözői csoportokhoz kerül - indokolta a kártya szükségességét a polgármester.
   
A szociális kártyával a tervek szerint csak szerződéses elfogadóhelyeken lehet majd fizetni, s csak a rendeletben meghatározott árucikkeket és szolgáltatásokat lehet megvásárolni, illetve igénybe venni, például általános élelmiszert, ruházati termékeket, tanszert, tisztító- és tisztálkodó szereket, gyógyszert, tüzelőt, a távfűtés, a víz, a gáz, a villany, a lakbér, és a lakáshitel-törlesztés költségeit. 

Szepessy Zsolt szerint a kártya bevezetésének jelentős gazdaságélénkítő és a társadalmi igazságérzetet erősítő hatása lehet, s alkalmazásával elkerülhetőek lennének a visszaélések.

Ferge Zsuzsa szociológus hétfői sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt mondta: a szociális kártya - amelyet a monoki polgármester akar bevezetni -, nem old meg semmit. A kártya bevezetése nem alkalmas a polgármester által megoldani kívánt problémák, így például az alkoholizmus, a játékgépezés vagy az uzsora orvoslására - tette hozzá.
   
Az Újkorcsoport nevű civil szervezet szeptemberben nyílt levélben fordult Szabó Máté általános ombudsmanhoz, azt javasolva, hogy az ombudsman kezdeményezzen szakmai vitát a szociális kártya tervezett bevezetéséről. Kaderják Dániel, a jórészt fiatalokból álló, független, önszerveződő mozgalom elnöke akkor azt mondta: szeretnék felhívni Szabó Máté figyelmét arra, hogy a monoki polgármester által javasolt szociális kártya bevezetése alkotmányellenes, továbbá megbélyegzi a rászoruló embereket.
   
Szabó Máté október 16-án a civil szervezet nyílt levelére azt válaszolta, hogy csak a konkrét szabályozás ismeretében lehet állást foglalni a kérdésben. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!