Huszonegy síremléket rongáltak meg gyerekek

Székesfehérvár - Három gyerek 21 síremléket rongált meg a mezőszilasi katolikus temetőben; az ügyben gyámhatósági eljárásnak van helye.

MTI

A rongálás még szeptember 26-án történt, de a rendőrség ügyeletét csütörtökön értesítették arról, hogy a sírkertben 21 síremléket rongáltak meg, azokról névtáblákat, fejfarészeket, virágtartókat törtek le, több sírról ledöntötték a kereszteket, mécseseket törtek össze - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint az adatgyűjtés során egy szemtanú elmondta, hogy szeptember 26-án délután gyerekeket látott futkározni a temetőben. Az egyik, 10 éves kisfiú - akit édesanyja jelenlétében hallgattak meg - elmondta: két társával közösen találták ki, sírokat fognak döntögetni, azért, hogy megmutassák, ki, milyen erős.

A másik két, 8, illetve 11 éves fiú hasonlóképpen nyilatkozott. A kár mértékét  a temetőben nyugvók hozzátartozóinak meghallgatását követően állapítják meg. A gyermekek koruk miatt nem büntethetők, ügyükben gyámhatósági eljárásnak "van helye" - mondta a rendőrségi szóvivő.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!