Koman Liverpoolba igazol? (Nyilatkozattal frissítve)

Brit sajtóértesülések szerint az ötszörös Bajnokok Ligája győztes Liverpool élénken érdeklődik a Haladás nevelés, az olasz Bariban szereplő Koman iránt.

Vas Népe

A BBC, valamint a Daily Mirror internetes kiadása is arról számolt be, hogy a Rafael Benítez irányította együttes szeretné megszerezni a Sampdoria tulajdonában lévő középpályást, aki jelenleg a Barit erősíti kölcsönjátékosként.
A brit sajtó szerint Komanért - akit jelenlegi szerződése 2012-ig köt a genovai klubhoz - körülbelül 4 millió fontot kellene fizetnie a liverpooliaknak.
 
A Vörösök több magyar futballistát is foglalkoztatnak, igaz, csak a tartalékcsapatban: az egyiptomi tornán szerepeltek közül Németh Krisztián, Gulácsi Péter és Simon András is a klub alkalmazásában áll, ám Németh az AEK Athén, míg Simon a Cordoba kölcsönjátékosa.

Megkerestük Komant is, aki leszögezte: nem kell készpénznek venni a hírt, a menedzsere ugyanis még nem szólt a lehetőségről.

- Egyelőre én is csak hallomásból értesültem a lehetőségről, de mivel az újságok híreit nem kell mindig készpénznek venni, így igazából nem is szeretném kommentálni az értesülést - mondta Koman Vladimir. - A menedzserem ugyanis még nem jelzett, hogy érdeklődnének irántam Liverpoolból. Annyi bizonyos, megtisztelő lenne az ajánlat, és azt hiszem érdemes lenne megfontolni a klubváltást. Egyébként az egyiptomi világbajnokság óta jónéhány, abszolút komolynak mondható megkeresés érkezett a menedzseremhez, de az, hogy mely együttesek jelentkeztek, nem szeretném elárulni. Mindenesetre több országból is akadnak érdeklődők irántam.
- Nem tudom még, hogy alakul a sorsom Bariban, mindenesetre vasárnap csereként már játszottam a Lazio ellen, bízom bent, hogy a jövőben még több lehetőséghez jutok majd - zárta szavait az ezüstcipős középpályás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!