Kőtámfalat építettek a Szent Vid-kápolna közelében

Velemben is sok kárt okozott a júniusi nagy esőzés, s fölötte a hegységben is. A rend helyreállítása még hetekig eltart.

Némethy Mária

Júniusban kétnapos folyamatos esőzés után pusztító vihar, sáráradat zúdult Kőszegre és a környező településekre. Velem, Cák és a Kőszegi-hegység lábánál lévő többi faluban is komoly károk keletkeztek akkor. A város és a falvak rengeteget tettek azért, hogy helyreálljon a rend.

Nincs annyira szem előtt, de a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél, az erdőkben is jelentős károk keletkeztek a nagy esőzés miatt. Ezek helyreállítása még mindig folyik a Kőszegi-hegységben.

Poropatich István főerdész elmondta: szörnyű látvány fogadta őket akkor a hegyen. A lezúduló víz elmosta például az összes földutat. A hegy gyomrában, a Hármas-pataknál az aszfaltozott útból 15-20 méteres szakaszt vitt el a víz, azt most építik újra úgy, hogy az út alatt átereszek is lesznek.

Sokat próbálnak tenni azért is, hogy hasonló esőzés esetén megóvják az utakat, a földet ne tudja legközelebb könnyedén elmosni a víz. A Szépkilátó alatt a kőtámfalat több mint egy hónapig építették. Velem fölött, a Szent Vid-kápolna felé vezető kanyargós út mellett is kőtámfalat építettek. Ezt  szerdán  fedték be. 

A vízelvezető árokrendszer is nagyon sok helyen tönkrement. Az 50-60 centiméter mélységű árkokat több helyen megrongálta a nagy erővel lezúduló sok víz, másfél-két méteres szakadékok keletkeztek bennük.

- Ez a helyzet például a Stájer-házaknál - mondta el Poropatich István, akitől megtudtuk még azt is: hetek munkája van még hátra ahhoz, hogy visszaálljon a júniusi esőzés előtti rend a hegységben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!