Megverték a Jobbik Vas megyei elnökét! (frissítve)

Szentgotthárd - Koncertet tartottak tavaly az egyik helyi vendéglőben. A buliban ideológia vitába keveredett, majd verekedett két vendég. A Jobbik szimpatizánsa húzta a rövidebbet.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Koncert helyszíne volt  tavaly december  27-én a  szentgotthárdi  Nyírfa vendéglő. A  buli hajnalig tartott, sokan voltak a szórakozóhelyen.  

Mindenki  iszogatott, ki kevesebbet, ki többet. Az utóbbi kategóriába sorolható a helybeli P. Péter (22)  fogyasztása, aki  söröket gurigatott. Két óra körül ment ki friss levegőt szívni az ajtó elé, ahol összevitatkozott az egyik vendéggel.

- Olyan   jobbikos dolgokat mondogatott nekem, amikre én nem vagyok kíváncsi. Ő szimpatizánsa a pártnak, én nem - mondta Péter.

 A sértett szerint  a vádlott volt az, aki szóvá tette a politikai meggyőződését, de a  Jobbik helyi  vezetője (úgy tudjuk Bana Tiborról, a Jobbik Vas megyei elnökéről van szó) nem hagyta magát.

- Mitől vagyok én szélsőséges? - kérdezett vissza. Az ideológia vita  verekedéssé fajult: P. Péter  előbb megpróbálta arcon ütni a sértettet, aki elhajolt  a kéz elől.

A  vádlott rúgását viszont nem tudta kivédeni, a földre zuhant. Ekkor két kézzel védte magát, eközben tört el a jobb kezének egyik ujja,  fiacamodott ki másik kezének egyik izülete.  A diagnózist másnap állapították,  amikor orvoshoz ment a sértett.

Nem volt nehéz  a nyomozók dolga, a   vádlott  és  sértett ismerte egymást.   A Körmendi Városi Bíróság  a büntetlen előéletű P. Pétert súlyos testi sértés  miatt  28 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.  Az ítélet jogerős.

Bana Tibor pénteken közleményben reagált a leírtakra.

- Jómagam nem kívántam nyilvánosság elé tárni a történteket, mert nem állt szándékomban politikai tőkét kovácsolni abból, hogy ideológiai okokból fizikailag bántalmaztak minden különösebb ok nélkül. Sajnálatosan tapasztaltam, hogy bizonyos részletekkel kapcsolatban eléggé félreérthetően fogalmaz a cikk. Egyrészt én nem verekedtem, ahogy az a bevezetőben szerepel, hanem súlyos testi sértés áldozata lettem, mindössze védekezni próbáltam az esetnél. Másrészt sajnos az sem állja meg a helyét, hogy elhajoltam támadóm ütése elől, ugyanis először arcon ütött, majd kirúgta a lábamat - így kerültem a földre. Támadóm, P. Péter tudtommal nem csak pénzbüntetést kapott, de ez már nem annyira fontos részlet - írja a Jobbik Vas megyei elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!