Miss Earth döntő: Korinna elrepül Manilába

Kocsis Korinna mozgalmas éve után egy újabb megmérettetés előtt áll: Manilában november 22-én a Miss Earth választáson ő képviseli hazánkat, ahol 85 társával együtt lép porondra.

Benkő Sándor

Jó egy éve kezdődött Korinna felfelé ívelő pályája - olvasóink szavazatai alapján a Vas Népe szépségversenyének augusztus hónap címe elnyerésével, majd a döntőn a zsűri őt tartotta Vas megye legszebb lányának.

Ezt követte a Miss tini Hungary, majd a Miss Earth Hungary 2009 verseny. Innen már egyenes út vezetett a Miss Earth világversenyére, amelyet november 22-én rendeznek a Fülöp-szigeteki Manilában.

Pénteken a lázas készülődés, búcsúzkodás volt a jellemző légkör a jákfai házra, ahol Korinna három bőröndjébe lassan belekerültek a gondosan kiválogatott holmik, amik elengedhetetlenek lesznek szépségkirálynőnknek a három hetes manilai tartózkodása alatt. Szombaton hajnalban indul.

Szülei nem titkolták, hogy nagyon aggódnak lányuk miatt, hiszen ilyen hosszú ideig még sosem voltak távol tőle. Aggodalmukat csillapíthatja az a hír, hogy valamennyi lányra személyi testőr vigyáz majd. Korinnát családja kísérte el a repülőtérre, ahonnan 22 órai utazás (két átszállás) után vasárnap érkezik meg a 11 milliós metropoliszba. Az ottani rendezők az utolsó hétig, - akkor szállítják át a lányokat és kísérőiket Boracay öko szigetre, ahol a szépségverseny világdöntőjét tartják majd - főleg jótékonysági programokat szerveznek nekik. Korinna zsolnai vázát vitt arra az árverésre, aminek bevételét a lányok jótékony célra ajánlották fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!