Részeg rendőr vert meg több fiatal kollégistát

Szeged - Egy szolgálaton kívüli, részeg rendőr és társasága bántalmazott 15-16 éves középiskolásokat és egy kollégiumi nevelőtanárt Szegeden; az ügyben a Szegedi Nyomozó Ügyészség vizsgálódik.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A Délmagyarország pénteki számában a szeptember elején történt esetet ismertetve felidézte: a mintegy húsz fiatal este fél kilenc körül beszélgetett az utcán az egyik szegedi kollégium előtt, amikor megállt mellettük egy személyautó. A kocsiban négy, 30 év körüli férfi ült, akik a lányokat szólítgatták le, hogy menjenek velük. 

A lapnak nyilatkozó nevelőtanár, Sáró Árpád elmondta: azt még vizsgálják, hogy miért alakult ki a konfliktus a diákok és a kocsiban ülők között, aminek következtében egy diákot az autónak, egyet egy KRESZ-táblának löktek, többeket pedig úgy megütöttek, hogy a közeli bokrokba estek. A Délmagyarország információi szerint a férfiak korábban egy legénybúcsún voltak.

A nevelőtanár, amikor értesült az esetről a fiataloktól, hívta a rendőrséget és azonnal az ügy tisztázására indult, de a férfiak egyike őt és a segítségére siető diákot is megütötte. Ezt követően érkeztek meg a rendőrök. A fiatalok és a pedagógus sérülése is nyolc napon belül gyógyuló.

A lapnak a Szegedi Nyomozó Ügyészség vezetője, Imolya Imre megerősítette, hogy nyomoznak a bántalmazás ügyében.

A Délmagyarország úgy tudja, hogy a tanárt is megütő férfi egy megyei kistelepülés körzeti megbízottja volt, de az eset után leszerelték.

 Forrás: Délmagyarország

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!