Szülői összefogásból új játszópark a Somogyi iskolában

Körmend - Több millió forintért, pontosabban ilyen értékben emeltek új játszóparkot a Somogyi Béla Általános Iskolában. Szülők, vállakozók, magánosok, cégek segítettek.

Kozma Gábor

A milliós érték jelképes, mert a játszóparkot az iskola, pontosabban a gyerekek javára ingyen alakitották ki a támogatók.  Méreteiben és felszerelésében is impozáns, az intézmény udvarán kapott helyet. Nagy volt már az avatás előtt is az öröm, sorra érkeztek az általános iskola osztályai, a tanulók izgatottan nézegették a tárgyakat. Csúszó, mászó szerkentyűk, ügyességet igénylő  eszközök, színes építmények egyaránt helyet kaptak az uniós szabványoknak megfelelő parkban. S eljött a nagy pillanat, Karakai József igazgató mondott személyes hangvételű  beszédet.

- Iskolai oktatásunk harmincöt éve alatt számos rendezvény, verseny, vetélkedő, kirándulás maradt meg emlékezetünkben.  És most itt van ez az újabb építmény, ami egyúttal jelzi: aki építkezik, az bízik a jövőben -  fogalmazott a pedagógus. Hozzá téve: ő személy szerint mindig színes, pezsgő életű iskoláról álmodott. Olyanról, amelyben a kollégákkal egyetértve viszik sikerre céljaikat.

- Egy iskola akkor eredményes igazán, ha közösen tesznek érte. A most  átadandó játszópark a közös cselekvés jelképe, ünnepe. Mindenki, aki tett érte, márpedig sokan vannak, a közösségért tett. Ti, gyerekek,  használjátok örömmel és szeretettel azt, amit amit szüleitek, támogatóitok most átadnak számotokra.

Ezt követően Karakai Jószef átvágta a szalagot, s ekkor felhangzott a csatakiáltás: éljen! Rezegtek az ablakok a kisdiákok ovációitól. Aztán átszakadt a gát,  szinte az egész suli rohanni kezdett a park felé, szinte pillanatok alatt már birtokba is vették a színes építményeket.

Iskoláink országosan egyre szegényebbek, a helyi önkormányzatok támogatása behatárolt, véges. Így valóban jól jön az a fajta segítség, ami a Somogyiban esett meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!