Ki a király: Pörzse Sándor esete az alpolgármesterrel és a tockossal

Inzultálta, majd kétszer is megütötte Szigetmonostor alpolgármesterét pénteken este egy helyi étteremben Pörzse Sándor, az Echo tv munkatársa - értesült az MTI Tóth Imrétől, az MSZP XV. kerületi szervezetének elnökétől, aki szemtanúja volt az esetnek, egy asztaltársaságban ült az alpolgármesterrel. Aztán Lendvai Ildikó is megszólalt.

MTI

Ki a gárdista?

Az MTI megkeresésére Nádas Zsolt megerősítette a hírt, elmondva, hogy a tettlegesség hátterében egy, a gárdistákról szóló megjegyzés állt.  A történtekről elmondta: az asztaltársaságukban ülő egyik hölgy arról számolt be, hogy szem- és fültanúja volt, amint egy, az étterem felé tartó járművön utazó gárdista a megjelenésével, viselkedésével, szavaival megfélemlítette a környezetében lévő embereket. 
 
Pörzse Sándor, aki saját társaságával a mellettük lévő asztalnál ült, a gárdista szót meghallva felugrott és kikérte magának, hogy provokálják, mert állítása szerint "itt mindenki tudja, hogy ő gárdista" - idézte fel az esetet az alpolgármester. Szó szót követett, majd a tv-s két ütést mért rám - mondta Nádas Zsolt.
   
Az alpolgármester keserűen szólt arról, hogy ott kapta a verést, ahol őt mindenki ismeri és tiszteli: a saját településén és törzshelyén. Ez, illetve az fáj neki a legjobban, hogy egy jobboldali érzelmű ember nyílt színen nekironthat egy általa nem is ismert másiknak, csak mert neki nem tetsző szavakat hallott. 
 
Nádas Zsolt elmondása szerint Pörzse Sándor visszautasította a békülési ajánlatot, helyette folyamatosan gúnyolta, szidalmazta őt, sőt megjegyezte: örülj, hogy ennyivel megúsztad! Az alpolgármester még nem döntötte el, hogy tesz-e feljelentését. Megfogalmazása szerint nem a vérző szája, hanem az elszenvedett erkölcsi kár miatt háborodott fel, de ennél is fájóbb a számára, hogy ilyesmi egyáltalán megeshet ma Magyarországon.

Éttermi szóváltás történt Pörzse szerint

Pörzse Sándor, az Echo tv munkatársa szerint „éttermi szóváltás” és nem verekedés történt közte és Szigetmonostor alpolgármestere között péntek este egy helyi étteremben; a televíziós műsorvezető az MTI-nek szombaton azt mondta: fontolgatja, rágalmazásért feljelenti Nádas Zsoltot. 
 
Pörzse Sándor, aki saját társaságával a mellettük lévő asztalnál ült, a gárdista szót meghallva felugrott és kikérte magának, hogy provokálják, mert állítása szerint "itt mindenki tudja, hogy ő gárdista" - idézte fel az esetet az alpolgármester. Szó szót követett, majd a tv-s két ütést mért rám - mondta Nádas Zsolt. 

Pörzse Sándor az MTI megkeresésére szombat délelőtt azt mondta: a szocialista politikusok állításának "a fele sem igaz". Közlése szerint családjával vacsorázott az étteremben, és a mellettük ülő „italozó” asztaltársaság - akikről azt sem tudta kik lehetnek -, személyesen őt provokálták és a gárdistákra tettek megjegyzéseket. A műsorvezető azt mondta, a gárdistákat szidalmazva „bukott polgármesternek” és „műsorvezetőnek” nevezték, tehát tudták, hogy ő ül az asztalnál. A provokáció miatt átszólt az asztalhoz, majd odament, és a férfi fülébe súgta, hogy fejezze be, mert a gárdistázás kellemetlenül érinti, ugyanis ő gárdaalapító, majd dulakodás is kialakult közöttük. 
 
Kijelentette: „szemenszedett hazugság”, hogy az alpolgármesternek vérzett volna a szája, ugyanis sem az arcához, sem a testéhez nem ért, vele is voltak szemtanúk, és azt fontolgatja, rágalmazásért feljelentést tesz Nádas Zsolt ellen. A műsorvezető azt mondta, mindössze abban tartja hibásnak magát, hogy hagyta, hogy provokálják. Arra a kérdésre, hogy megütötte-e az alpolgármestert, úgy válaszolt: „mit nevezünk ütésnek? Ha egy gyerek kap egy tockost, az ütés? Ha az az ütés, hogy az arcához hozzáértem és vérzett, akkor nem ütöttem meg.”

Pörzse Sándor azt mondta: „inkább éttermi szóváltás, mit verekedés történt” az étteremben.


Látleletet vettek fel a szigetmonostori alpolgármester sérüléseiről

Látleletet vettek fel Nádas Zsolt, Szigetmonostor szocialista alpolgármestere sérüléseiről, aki Pörzse Sándorral, az Echo tv munkatársával keveredett szóváltásba péntek este.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: "a véresre vert baloldali alpolgármester orvosi látlelettel tudja igazolni, hogy mi történt".Közölte: Nádas Zsolt orvosi látlelettel tudja igazolni, hogy vér folyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!