2010.01.28. 03:29
A fehérorosz légiós félt a Körmendtől
Mikalaj Alekszejev egy balszerencsés szezon után érkezett a MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapatához, de a mostani bajnokságban eddig remekül teljesít.
- Az elején minden tökéletesen alakult Ukrajnában - mondta Alekszejev. - A lvovi Politechnika Halichina már idény közben is hívott Szombathelyről, főleg az edzőjük szorgalmazta a leigazolásomat, így 2008 nyarán a csapathoz szerződtem. De akkor még otthon voltam, és augusztusban a válogatottal a B-divízós Európa-bajnokságon szerepeltem. Szeptemberben csatlakoztam a gárdához, ám valami közben megváltozott. Fogalmam sincs mi történt, de egyre kevesebb lehetőséget kaptam az edzőtől, majd idény közben felbontották a szerződésem. Tavaly januárban a Szolnok hívott, de amint megérkeztem, nagyon súlyos sérülést szenvedtem. A lakásba pakoltuk be a csomagokat, amikor megcsúsztam a jégen, elestem, és combomban elszakadt egy izom. Persze mindenki azt mondta, hogy hihetetlen ez a történet, de három orvos is megvizsgált, és megerősítette, hogy nem hozott sérülésről van szó. Nagyon szerencsétlen időszak volt ez az életemben, de már túl vagyok rajta. Teljesen egészséges vagyok, és napról napra jobb a formám. Ráadásul nagyon jó kis csapatunk van, szerintem még érmet is szerezhetünk a bajnokságban.
- Az elején kicsit féltem, mikor Körmendre szerződtem, s talán a kelleténél többet foglalkoztam azzal, hogy a Falco nagy riválisánál szerepelek - folytatta a center. - Attól tartottam, hogy nem fogadnak el a szurkolók, de szerencsére nem így történt. Boldog vagyok itt, és örülök, hogy nagyon barátságosak velem az emberek. De Szombathelyen sem haragudtak meg rám, sok barátom van ott is, a volt csapattársammal Kazlauskasszal is remek a viszonyom. Csak a feleségem és a fiam hiányzik. Az ünnepekre hazautaztunk Minszkbe, s nekik lejárt az útlevelük. De már megvan az új, kedden vízumot is kaptak, így várhatóan vasárnap megérkeznek Körmendre.