Henry Rollins ezúttal csak dumálni fog Budapesten

A nemzetközi punk és hardcore zenei színtér egyik legismertebb alakja, az emblematikus jelentőségű énekes, Henry Rollins február 27-én ismét Budapestre látogat. A Black Flag egykori énekese ezúttal az A38-as állóhajón lép fel, ám nem énekesként, hanem spoken word, azaz különleges talkshow-turnéja keretében.

Gyuricza Ferenc

Henry Rollins jól ismert a magyar rajongók előtt, hiszen zenekarával több alkalommal is járt már Budapesten, a Sziget Fesztivál nagyszínpadán is adott már koncertet. Az 1961-ben Henry Lawrence Garfield néven született énekes 1980 óta megkerülhetetlen figurája az underground zenei világnak. 1981-től öt éven keresztül volt a kaliforniai hardcore-punk zenekar, a legendás Black Flag énekese, majd működött szólistaként, illetve megalakította saját, Rollins Band nevű csapatát. Miközben ezzel a csapattal turnézott - szerepelt többek között a híres Lollapalooza fesztiválon is - és készítette a lemezeket, dolgozott rádiós műsorvezetőként, volt saját talkshow-ja, műsort vezetett a Music Television adásain, közreműködött a Jackass létrehozásában, valamint könyvet is írt, egyiket barátja, Joe Cole meggyilkolása után.

Emellett szerepelt számos filmben, így 1994-ben a The Chase című alkotásban Charlie Sheen-nel, egy évre rá a Johnny Mnemonic-ben Keanu Reeves-szel és Dolph Lundgren-nel, de ugyanabban az évben jelent meg a Heat, amelynek Al Pacino, Robert De Niro és Val Kilmer voltak a főszereplői. Később David Lynch rendező kérte fel a Lost Highway-ben egy szerepre. A filmes karrierje a mai napig tart, utoljára a The Devil’s Tomb című mozifilmben, illetve a H For Hunger című dokumentumfilmben láthattuk.

Közéleti szerepet is vállalt, küzdött az emberi jogok érvényesüléséért, a homoszexuálisok kirekesztése ellen, de fellépett a nemzetközi missziókban feladatot kapott amerikai katonák előtt is.

Régi, még 1986-ig visszavezethető hobbijai közé tartozik az úgynevezett spoken word előadás, ami tulajdonképpen egy felolvasó- és előadóestet takar. Egy korábbi spoken word albumáért Grammy-díjat is kapott. Az énekes mostani budapesti fellépésére ugyan a főváros egyik kedvelt koncerthelyszínén kerül sor, ám a limitált, mindössze 250 fős közönség csak ülve tekintheti meg az előadást, amely angol nyelven zajlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!