Ilyen volt 2009 - közismert vasiak szubjektív évértékelője

Közismert embereket kértünk arra, hogy idézzék fel az elmúlt esztendő számukra legemlékezetesebb pillanatait. Horváth Meggie énekesnő, Söjtöry Elvira tömegsport-szervező, dr. Halmosi Zsolt vasi rendőr-főkapitány és Czapkó Antal színész vallanak legszebb élményeikről.

Nagy Ildikó

Izgalmas kalandokat tartogatott a 2009-es esztendő Horváth Meggie énekesnő számára. A rengeteg fellépés közül két produkcióra különösen szívesen emlékszik vissza. A népszerű, több műfajban is otthonosan mozgó énekesnő tavaly a Weöres Sándor Színházban is debütált: zenésztársaival, Peltzer Gézával és Hotzi Ferenccel együtt ő is szerepelt Szabó Tibor A pincér dalai című önálló estjében.

- Nagy kihívás volt a színházi darab. Ahogy korábban én sem sejtettem, valószínűleg a nézők sem tudják elképzelni, mennyi munka van egy-egy színházi produkcióban - mondja Meggie, aki számára a másik legemlékezetesebb élmény a Peltzer Gézával közös, több vendégfellépővel kibővített  tízéves, jubileumi koncert volt. Egy este során több műfajban - swing, sanzon, kuplé, blues, big band - is megcsillogtathatta tehetségét.

- A teltházas rendezvényen voltak, akik a foglalt táblát az asztalról elemelve próbáltak helyhez jutni. Hát kell ennél nagyobb siker? - kérdezi a népszerű énekesnő.

Dr. Halmosi  Zsolt vasi rendőr-főkapitány egyenruhás válasszal kezdi az emlékidézést. Számára a tavalyi év legnagyobb sikere az volt, hogy 450 új munkahely jött létre a megyei rendőr-főkapitányságon. Az év elején a készenléti rendőrség adott munkát 157 embernek, az idei év elejétől pedig az objektív felelősséggel kapcsolatos országos illetékességű ügyintézés révén alkalmazhatnak további 300 embert.

De jó érzéssel tölti el az a tény is, hogy tavaly a legsúlyosabb vasi bűncselekmények mindegyikét sikeres nyomozással zárták kollégái. A főkapitánynak motoros bőrszerelésben is voltak kellemes élményei: a főzsaru a Grossglockner motoros paradicsomában töltött el három napot a barátaival, természetesen többnyire kedvenc járgánya nyergében. De más nagy ugrása is volt a főkapitánynak: tavaly nyáron, az alsóörsi Harley-Davidson fesztiválon életében először bungee-jumpingolt, hatvan méter magasból vetette le magát.

Kis túlzással akár azt is mondhatjuk, hogy Czapkó Antal számára február 27-én kezdődött a tavalyi év. A Weöres Sándor Színház színészének ugyanis aznap született meg a kislánya, Lotti. Mondani sem kell, hogy a kis jövevény teljesen megváltoztatta a színész életét: a macsó Czapkó Antal azóta kislánya bűvöletében él.

Persze a színházból is őriz kellemes emlékeket: a Cseresznyéskertben ráosztott Lopahin szerepét például nagyon szerette, de a Szabados Mihállyal és Novák Henivel közös, december 29-én bemutatott kabaréjuk is nagy sikert aratott. És persze a tavalyi év sem telt el filmezés nélkül: a Marian Cozma filmre nagyon büszke a szombathelyi színész, a Superbojz című, ugyancsak tavaly bemutatott mozifimről viszont viccesen csak annyit mond: a pénz elszáll, a szégyen megmarad. 
 
Söjtöry Elvira tömegsport-szervező számára 2009 az évtized éve volt. A hatvanadik születésnapja apropóján szervezett, nagyon jó hangulatú Elvira futófesztivált a legszebb emlékei között őrzi. Apropó, születésnap: Elvirát a családja a kerek évfordulón egy amszterdami úttal lepte meg.

A legnagyobb meglepetés azonban az volt számára, hogy hazafelé arra a járatra szólt a jegye, amelyen az öccse volt a pilóta. 2009 más szempontból is különleges volt számára: ez volt az  utolsó év, amit munkával töltött, e hónap végén ugyanis nyugdíjba vonul. Persze nem fog ölbe tett kézzel ülni: lélekben már készül a jubileumi, huszadik Elvira-maratonra. És ne feledjük: Söjtöry Elvira 2009-ben két kitüntetést is kapott: a Vas Megyei Sportjáért elismerés mellett a Pünkösthy Csaba-díjat is átvehette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!