Tragikus manőver - két diákot sodort el a Volkswagen

Szakértők szerint túllépte Szombathelyen a megengedett sebességet az az autós, aki a járművével részese volt annak a Rohonci úti balesetnek, ahol két diák súlyosan megsérült.

Simon Erzsébet

Közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügyész a budapesti N. G.-t, aki 2008. szeptember végén a szombathelyi Rohonci út kanyarulatában balesetet okozott.  A Szombathelyi Városi Bíróságon a második tárgyalást tartották pénteken az ügyben, dr. Szabó Sándor  bíró tanúkat és szakértőket hallgatott meg.

Azon a másfél évvel ezelőtti keddi napon egy budapesti férfi az Ady tér felől lassan haladt a Fordjával a Rohonci úton, a külső sávban. Amikor észlelte, hogy eltévedt, meg akart fordulni. N. G azt mondta, indexelt, hogy átsoroljon a belső sávba, ám ott összeütközött a szintén a belváros felől jövő Volkswagennel. 

Az utóbbi autó a járdára vágódott, ahol elsodort két diákot. A baleset miatt az egyik fiúnak amputálni kellett a jobb lábát. N. G. kijelentette: úgy érzi, vétlen a balesetben. A járdára vágódott autó vezetőjét és utasát tanúként idézte a bíróság.

Mindketten azt mondták, a Ford irányjelzés nélkül kanyarodott a kocsijuk elé, ők pedig körülbelül 50 km/óra sebességgel haladtak. A sofőrnek csak annyi ideje volt, hogy elkapja a kormányt.

Tangl László és Kacsur István igazságügyi műszaki szakértők bár az előző tárgyaláson különböző, de a városban megengedettnél nagyobb haladási sebességet állapítottak meg a Volkswagen esetében objektív adatok alapján arra az álláspontra jutottak, hogy a Volkswagen ütközési sebessége 63-66 kmóra volt.

A szakértők szerint a Rohonci úti kanyarban a még biztonságos sebesség 58 km/óra, ennél nagyobb sebesség esetén egy rossz kormánymozdulatot pályaelhagyás követ. Ha a megengedett sebességgel haladt volna az autó, nem jut arra a pontra, ahol a két diák tartózkodott. A pert  áprilisban folytatják. 

Jelentős életmódváltozás

Súlyos, életveszélyes sérülést okozott a karambol a Bolyai iskola egyik tanulójának. Dr. Kiss Tibor igazságügyi orvos szakértő szerint a nyolcvan százalékos egészségkárosodás és a teljes munkaképesség-csökkenés közvetlen ok-okozati összefüggésben van a balesettel. Bár a fiú jelenlegi fizikális és szellemi állapota általánosságban jónak mondható, az életmódjában jelentős változás következett be: a sportos gimnazista jobb lábát amputálni kellett, művégtagot kapott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!