Baka András tehermentesítené a bonyolult ügyekben eljáró bírákat

A főbíró is részt vett a vasi bírák tavalyi évét értékelő értekezletén. 2009-ben nőtt a perek száma, a megye bírái csaknem kilencezer ügyben hoztak ítéletet.

zaol.hu

Dr. Laky Ferenc, a Vas Megyei Bíróság, dr. Baka András a Legfelsőbb bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke sajtótájékoztatón számolt be a tanácsozáson elhangzottakról.

Megtudhattuk, hogy Vas megye bírósága a majd 50 fős létszámával az ország legkisebb bírósága, s hogy tavaly kiemelkedő eredményt ért el. Peres ügyek száma az előző évhez képest jelentősen emelkedett, több mint tíz százalékkal, s hogy a mintegy kilencezer akta jelentős részét (92 százalékát) elsőfokon jogerőre emelkedett ítélettel zárták le. A megfellebbezett döntések a felét a másodfokú bíróság helyben hagyta. Az időszerűség tekintetében is jó mutatókkal rendelkeznek a vasiak: a peres ügyek 54 százalékát három, 82 százalékát hat hónap alatt fejezik be. Miközben az országban hat százaléknál magasabb a két éven túli perek aránya, addig Vasban ez 2,6 százalék. A megyében nincs 5 évnél régebbi ügy, hároméves is csupán néhány.

Dr. Baka András kifejtette: hosszú idő után nemrég jogerősen befejezett Globex-ügy kapcsán vizsgálják, minként lehetne tehermentesíteni a bonyolult ügyekben eljáró bírák munkáját. Például azzal, hogy jogvégzett bírósági alkalmazottak segítik a több ezer oldalas akták feldolgozását.

Vasban az elmúlt öt évben tizenkét új bírát neveztek ki az eltávozottak pótlására. Megyei sajátosság, hogy az országostól eltérően a férfi és női bírák aránya fordított: itt a gyengébbik nem van kisebbségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!