Bosszúból karistolta össze a kocsit?

Mobiltelefon- és kerékpárlopás, könnyebb sérüléssel járó balesetek, betörés, illetve betörési kísérlet és egy - vélhetően bosszúból - megrongált Peugeot gyarapította a rendőrségi krónikát a hétvégén.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Ismeretlen tettes 2010.02.26-án 19.30 óra és 02.27-én 10.00 óra közötti időben Rum település egyik lakóházához tartozó bekerített udvaron elhelyezett Peugeot típusú személygépkocsi csomagtartójának a tetőlemezét, illetve a két bal oldali ajtólemezét egy éles eszközzel megkarcolta. A bűncselekménnyel okozott rongálási kár a 20.000 Ft feletti.

Szombat éjszaka az ajtót befeszítve jutott be  egy nemesrempehollósi  lakóház bekerített udvarába egy ismeretlen, aki egy női mountain-bike kerékpárral, s közel 30 ezres károkozzással távozott.

Szintén az ajtót feszítették fel egy Vaskeresztes, Szőlőhegyen lévő pincénél. A tulajdonos úgy vélte, nem hiányzik semmi, de az ismeretlen elkövető több mint 20 ezer forintos kárt okozott a rongálással.

Ismeretlen tettes próbált bejutni egy szombathelyi családi házba is, ám a bejárati ajtó felfeszítésénél ”elakadt”, s így szerencsére csak a 20 ezer forintot meghaladó rongálási kár írható a számlájára.

”Társaihoz” nem kellett magát ennyire megerőltetni annak a tolvajnak, a nyitva hagyott ajtót használta ki egy gyöngyösfalusi családi háznál. A besurranó egy 9 ezres mobiltelefonnal távozott.

Vasváron az alkotmány utcában egy  iklódbördőcei  lakos gázolt el egy, az úttesten áthaladó vasvári asszonyt, akit a helyszíni ellátás után mentő vitt a szombathelyi Markusovszky Kórházba láb- és kéztöréssel.

Egy Yamaha motoros figyelmetlensége a megyeszékhelyen okozott balesetet. A szombathelyi lakos a Bartók Béla körúton, a Jókai Mór utca irányából a Kenderesi utca felé haladt, mikor a az utóbbi  kereszteződéséhez érve nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte, vele azonos irányban közlekedő, és forgalmi okból fékező gépkocsi mögött. Hogy elkerülje az ütközést, a motoros fékezett, melynek következtében az úttesten elcsúszott. A két jármű egymással nem ütközött. A motorosnak 8 napon belül gyógyuló,  könnyű sérülése keletkezett.

Vélhetően biztonságban tudta autóját az az rumi, aki házának bekerített udvarán parkolt le kocsijával. Ám mint kiderült, nem ez volt a legbiztonságosabb  megoldás: ismeretlen tettes ugyanis szombatra virradóra  bement a bekerített területre és az ott parkoló  Peugeot típusú személygépkocsi csomagtartójának tetőlemezét, illetve a két bal oldali ajtólemezét valamilyen éles eszközzel megkarcolta. A rendőrség közlése szerint a bűncselekménnyel okozott rongálási kár a 20.000 Ft feletti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!