Hajó negyvenezer szál gyufából

Több mint negyvenezer szál gyufából épített hajót két szombathelyi fiatalember. Mihók Miklós és Szemerédi Róbert hat hónapig, napi öt-hat órát töltött a hajóépítéssel.

Nagy Ildikó

Nehéz elképzelni, mi vesz rá két fiatalembert arra, hogy hónapokon keresztül napi öt-hat órát babráljon a gyufaszálakkal. Az igazság az, hogy így, utólag már Robi és Miklós sem tudja felidézni azt a pillanatot, amikor kipattant a fejükből ötlet: építsünk hajót, mégpedig gyufaszálakból!

Nos, ami viccesnek, poénosnak tűnt az elején, abból komoly küldetés lett: a két fiút olyannyira elragadta a hév, hogy fél éven keresztül napi öt-hat órát foglalatoskodtak a hajóépítéssel.

Az ötárbócos vitorláshajó több mint negyvenezer gyufaszálból készült. Legelőször a tartószerkezetet ácsolták meg a fiúk, aztán következett a hajótest.
 
- Nem egy konkrét hajó kicsinyített változatát akartuk megépíteni, több könyvben is nézegettünk különböző korban készült hajókat, és ezekből gyúrtuk össze a miénket -mesélik.
 
- A gyufaszálakat először meggyújtottuk, majd egyesével mindegyikről lesodortuka foszfort. Ebbe az aprólékos, idegörlő munkába a barátnőink is besegítettek- mesélik.- Persze voltak még nagyobb koncentrációt és kézügyességet igénylő műveletek is: a hajótest íveinek kialakításához például kis ideig vízben áztatták a gyufaszálakat, majd egyesével meghajlították őket.

A hajótest után következhettek az árbócok, amelyekre papírból készültek vitorlák. Külön figyelmet érdemel a hajókötélzet, amelyet négyezer(!) méter cérnából fontak meg a türelmes és kitartó fiatalemberek. Azt pedig mondani sem kell, hogy a fedélzeten sorakozó hajóládák is gyufaszálakból készültek.

A majdnem egy méter hosszú hajó oldalára két mentőcsónakot rögzítettek a készítők: ezek elkészítése állítólag igazi jutalomjáték volt a fiúknak.
A két fiatalember közül Miklósnak van némi köze a hajóépítéshez, ő ugyanis aszatalosként dolgozik, Robi pedig mostanság pizzafutárként keresi a kenyerét. Azt mondják, mindketten türelmes és kitartó emberek, bár elárulják: volt, hogy valamelyiküknél elszakadt a cérna, és a rombolás után bizony elölről kellett kezdeni a ragasztgatást.
A gyufaszálakat amúgy vizesbázisú ragasztóval rögzítették egymáshoz, és bár a hajó így is mutatós, egy kis lakkozás még ráférne a szerkezetre.
 
Akkor talán a Perinten is meg lehetne úsztatni poénkodunk a fiúkkal, akik elárulják azt is, hogy nem ez volt az uolsó ilyen jellegű próbálkozásuk. Hogy pontosan mi lesz a következő közös alkotás, azt egyelőre még nem tudják, az viszont biztos, hogy Robi és Miklós már gyűjti a gyufaszálakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!