Hetvenmillió forintból teljesen megújult a Gépipari tanműhelye

Csaknem hetvenmillió forintból teljesen megújult a Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium tanműhelye. Az épület ünnepélyes átadóját csütörtökön tartották.

Vojnovics Viktória

Csetényi Sándor, az iskola igazgatója ünnepi köszöntőjében elmondta: idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját az intézmény, amely végig kitartott eredeti profilja, a gépészet és a gépgyártástechnológia mellett.

Hozzátette: az informatika és számítástechnikai képzési területük is mintegy negyed évszázados múltra tekint vissza. Az intézmény tanműhelye 1953-ban épült, s azóta külső tatarozáson nem esett át.

Az intézmény főépülete a 80-as évek közepén újult meg, majd elkészült egy három ütemű fejlesztési terv, melynek első része az új informatikai épület létrehozás volt 1990-ben, majd a második az 1993-ban elkészült tornaterem. A harmadik ütem, a tanműhely felújítása azonban máig váratott magára.

Az igazgató hangsúlyozta: a beruházást az összegyűjtött szakképzési támogatásból valósította meg az intézmény. Kiemelte: köszönettel tartoznak annak a 62 vállalkozónak, üzemnek, gazdálkodó szervezetek, akik segítséget nyújtottak a beruházáshoz, az épület külső-belső felújításához, átrendezéséhez.

Majd a jelenlévőket dr. Ipkovich György polgármester köszöntötte. Ünnepi beszédében méltatta az intézményben zajló rangos pedagógiai munkát. Mint mondta: napjainkban egyre nagyobb az igény a szakmunkásokra, ezért is különösen fontosak az ilyen fejlesztések, melyek biztosítják, hogy a diákoknak az itt megszerzett használható tudásuk biztos megélhetést adjon. Az átadó az ünnepélyes szalagátvágást követően a megújult tanműhely bejárásával folytatódott. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!