Minél többet tanul az ember, annál jobban látszik, hogy keveset tud

Szombathely, Budapest, Firenze, New York - törzsi fúziós világtánc, egy szombathelyi táncos tálalásában több helyütt a világon.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

 

Fél évvel ezelőtt készítettünk egy interjút Novák Vikivel, a törzsi fúziós világtánc egyik jeles, hazai képviselőjével. Akkor New York-i fellépésükről hazaérve beszélgettünk Vikivel, amivel nagy sikert arattak a tengerentúli fesztiválon. Viki és táncpartnere Hegedűs Barbi nemrég Firenzében jártak, ugyanis az amerikai szereplés után felkeresték a szervezők a szombathelyi/kőszegi párost, s hogy lépjenek fel a februári, karneváli szezon kezdetén.

- Nagyon jó volt Firenzében fellépni, gyönyörű város, érintetlen, mintha a középkorba csöppenne az ember, amikor a belvárosban sétál. Sajnos kevés idő maradt a városnézésre, bár több hét sem lenne elég felfedezni s megnézni minden szépségét, szegletét.

- Viki és Barbi műsorát már láthatták az érdeklődők Szombathelyen, az Ezeregy éjszaka varázsa rendezvényen, a SIC-ben. Ez az előadás egy új stílusban készült, ami még kicsit kísérleti műfaj, lényegében ötvözik a fúziós világtáncot a kortárs stílusokkal. Ennek eredményeképp létrejön egy modern tánc, az East Coast Tribal, ami a keleti kultúrákon alapuló mozgásforma vegyülete is egyben street műfajokkal, mozdulatokkal. A fellépést még egy világsztár fellépése tette különlegessé.

- Sera Solstice-szel szerepeltünk egy színpadon, s amellett, hogy ez már önmagában is nagy élmény volt, nagyon elismerő, pozitív kritikákat kaptunk Serától. Ezeken a rendezvényeken elsőként lépnek fel a kezdők, s utána sorra következnek a táncot már magasabb szinten művelők. Sera volt az est utolsó fellépője, a csúcspont, Barbival közvetlenül előtte léptünk fel, nekünk ez is sokat jelentett, elismerés volt. A fellépés után (a New York-i élményeinkhez hasonlóan) ismét sokan odajöttek hozzánk, közös fotókat készítettek rólunk, mintha valami celebek lennénk, igaz sokan a ruhánk miatt is kattogtatták a gépeket, ismét akadtak elég sokan, akik szerették volna megszerezni fellépő ruháinkat, ami elég minimalista a klasszikus törzsi ruhákhoz képest.

- Viki elmesélte azt is, hogy az utóbbi időben kezdi megvetni lábát ez a műfaj is Magyarországon, Budapesten is több fellépésre hívják őt, s az érdeklődők száma is szép lassan növekszik ezeken a rendezvényeken.

- Már két versenyre is hívtak, hogy zsűrizzek, ez is azt jelzi, hogy már nem csak a szélesebb műfajrepertoár miatt keresik a törzsi hastáncosokat/táncosokat, hanem már tényleg kezd gyökeret ereszteni nálunk is a stílus. Nemrégiben volt egy est, az Underground Hastáncest, ahol szintén felléptünk Barbival. Barbi nagyon tehetséges, hat éve kezdett el tanulni nálam, kiemelkedően tehetséges, gyerekkorba visszanyúló táncos tudása, múltja van.
Soha nem szabad abbahagyni a tanulást, mindig van valami új, fejlődni kell. Minél többet tanul az ember, annál jobban látszik, hogy keveset tud. Mindig vannak új számok, koreográfiák, és kellenek is, mert nem elég csak a zenét változtatni és ugyanazokat a mozdulatokat más-más sorrendben előadni.

Budapesten jóval nagyobb a közönsége ennek a műfajnak, természetesen nagyobb az érdeklődés ott, rendszeresen tartok workshopokat is a fellépések után. Most Firenzébe is visszavárnak, többen is jelezték már ott, illetve megkerestek azóta, hogy lépjünk fel különféle rendezvényeiken, de már Amerikába is hívtak minket ismét, ősszel lesz az East Caravan, amin szeretnék látni műsorunkat, bennünket. Ott rengeteg művész és műfaj lesz látható, hiszen Amerika a népek nagy olvasztótégelye, óriási buli lesz. Budapesten március 28-án lesz egy törzsi táncos haflah (buli), május elején tartják szintén a fővűrosban az Orient Expót – ide egy-egy műfaj „mesterét” hívják meg bemutatókat tartani, de áprilisban lesz Szombathelyen is egy hastáncos rendezvény, a nyár közeledtével pedig valószínűleg sűrűsödnek a hasonló jellegű rendezvények, programok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!