Súlyos baleset a 7-es főúton

Ketten súlyosan megsérültek abban a közúti balesetben, amely miatt lezárták a 7-es főutat Fejér megyében Székesfehérvár és Szabadbattyán között kedd délelőtt.

MTI

„A Székesfehérvár és Szabadbattyán között történt baleset helyszínéről érkező elsődleges adatok szerint egy személyautó az előtte haladó járműsor előzésébe kezdett, majd az előzés közben kisodródott” - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzátette, hogy az autó jobb első ülésén az utas nem használta a biztonsági övet, és az ajtón át a szemközti sávba repült, ahol egy szemből érkező személyautó keresztülhajtott rajta. Úgy tudni, hogy a balesetben a kisodródott személyautó sofőrje is megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat Fejér megyei mentésirányítója, Németh László az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az elsődleges helyszíni információk szerint a balesetnek két súlyos sérültje van, akiket a mentők a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!