A kőszegi kistérség kapta az egyfőre jutó legtöbb fejlesztési pénzt

Az elmúlt három évben a lélekszámot tekintve a Kőszegi kistérség lakói kapták a legtöbb régiós támogatást: a 18 ezer lakosra fejenként 280 ezer forint jut.

Némethy Mária

 A Nyugat-Dunánúli Regionális Fejlesztési Tanács  a 2006. év végén történt újjáalakulása óta a korábbi időszakhoz képest nagyságrendekkel nagyobb fejlesztési források felhasználásában tudott közreműködni.  Ebben az időszakban indult útjára az Új Magyarország Fejlesztési Terv, amely 2007 és 2013 között mintegy 6000 milliárd forint fejlesztési támogatást biztosít Európai Uniós és hazai forrásokból az ország részére.
 
A régió saját operatív programja, a Nyugat-dunántúli Operatív Programhoz (NYDOP) 2006. december 6-tól 2010. áprilisáig a régió vállalkozásai, önkormányzatai és egyéb   szereplői több, mint ezer pályázatot nyújtottak be.  500 projekt megvalósítására nyertek támogatást.

A program keretében megítélt támogatások összege eléri a 70 milliárd forintot. Egy fejlesztésre átlagosan 154 millió   forint támogatás jutott. Ebbe a kistelepülési polgármesteri hivatal 2 millió forintos akadálymentesítésétől kezdve egészen a 2,78 milliárd forintos lukácsházi árvíztározó építését támogató kiemelt projektig a legkülönfélébb volumenű és típusú fejlesztések beletartoznak.
 
A régió GDP szerinti éllovasa, a Győri kistérség, amit a Sopron-Fertődi és a Kőszegi kistérség követ. Ez utóbbi a Lukácsházi víztározó kiemelt projektje miatt érte el ezt az előkelő helyet. Az ide érkező összes támogatás 55 százalékát adja ez a fejlesztés egymaga.
 
Árnyaltabb a kép, ha a megítélt támogatásokat a kistérségek lélekszámához viszonyítjuk. Ebben a Kőszegi kistérség az első helyre ugrik a régióban. Az alig 18 ezer lakosra fajlagosan, fejenként 280 ezer forint támogatás jut az NYDOP-ból. Az ok ebben az esetben is a Lukácsházi tározó projekt. A kőszegi kistérség sikeres pályázó. Kaptak pénzt például a kőszegi vár felújítására, a belváros rehabilitációjára, a szociális gondozási központ bővítésére, új bölcsődére, a horvátzsidányiak az  egészségházra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!