Bödőcs Tibor: Az a jó, ha nekem magasabb a mércém, mint a közönségnek

Nem szeret interjút adni, szögezte le mindjárt. De hát ezt amúgy is tudjuk, mindig is sok győzködés után állt kötélnek. Mintha nem akarná elhinni, nemcsak a poénjaira, hanem rá is kíváncsiak az emberek. Arra a cseppet sem mellékesen zalai fiatalemberre, aki 28 évével a hazai humoristák élvonalába tartozik.

S hogy mit nem szeret még?

Amikor társaságban erőltetik, mondjon viccet. És azt sem, ha valaki azt hiszi saját magáról, viccmester, ezt majd biztosan be tudod építeni, Tibike. Hogy a humorhoz van érzéke, korán kiderült. Alapítványi bálokon, alkalmi fellépéseken pallérozta poénjait.

Színésznek készült, nem vették fel. Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsész karára viszont igen, ahol magyar irodalmat tanult. Humoristaként fel-fellépegetett, aztán beindult a gépezet. 2004-től szerepel a Rádiókabaréban, 2005-ben és 2006-ban Bon-bon díjjal tüntették ki. Többször is hallhattuk a rádió szilveszteri műsorának záróakkordjaként  mintegy Hofi Géza örökébe lépve, akinek a szakmához való hozzáállását példaértékűnek tartja. Általános iskolás korában az összes Hofi-poént kívülről tudta.

Nem töprengett sokáig az étlap fölött, lazacot kért. Mintegy kompenzálásaként az otthon elfogyasztott sonkák, kolbászok és egyéb disznóöléses finomságok sokaságának, amiket zsírszobrász édesanyja eléje tett. A családi asztalra varázsolt bőségtálak miatt nem nagyon szoktak étterembe járni. Ám egy ilyen alkalommal magukkal vitték a nagypapát, s amikor a pincér jó étvágyat kívánt, a nagypapa viszont kívánta... A felidézett sztori elvezetett saját szokásaihoz.

- Meglehetősen rapszodikus az életem, nincs benne rendszer, és ez vonatkozik az étkezésekre is. Gyakran lépek fel éttermekben, de nem mindig tudok enni. Előadás előtt inkább koncentrálok, formába hozom magam. Már az odavezető úton gondolkodom, legózok a fejemben. Állandóan alakul a műsor felépítése, bejönnek új elemek, kiesnek régiek. Persze, előfordul, nem vagyok megelégedve magammal. Az a jó, ha nekem magasabb a mércém, mint a közönségnek, mert ez visz előre.

Sok időt tölt az országúton, utazgat egyik fellépésről a másikra. Közben rádióműsorokat, hangoskönyvet hallgat, például legutóbb Thomas Mannt. Szeret vezetni, egyedül lenni. Ilyenkor születnek az új gondolatok, ötletek. Mielőtt közönség elé viszi őket, akcióba lépteti tesztpilótáit. Nevezetesen a családot, a barátnőjét, a kocsmai közeget. De azért nem lehet egyszerű a politikai töltetű humort fajsúlyozni, vetettem közbe.

- Azt szokták mondani, a humor ellenzéki műfaj. Nyilván legtöbbet azokat lehet gyalulni, akik a kormányrúdnál vannak, ők hibáznak gyakrabban. A humor végül is a kétely egyik formája, és így minden, mindenki  én magam is  célkeresztben van, vagyunk. Alaposan átgondolom, mit mondok, de nem méregetem patikamérlegen, itt vagy ott legyen több fricska. Ami dühít, arról többet tudok beszélni. Előfordult, valamelyik párt azt hitte, odahúzok, kérték, menjek el nekik fellépni. Akkor se, és most se megyek kampányrendezvényekre, ezeket csírájában elfojtom. De bankot sem reklámozok, hogyan kritizálnám azután a pénzintézeteket? Sok mindenre nemet kell mondani. Nekünk az egyik munkaeszközünk az évek során felépített hitelességünk, amit nagyon hamar el lehet rontani. Legalábbis én így érzem.

Kerüli a bulvárt, nem is tudunk semmit a magánéletéről. Természetesen érdekelt, milyen az ideálja, ki a barátnője?
 
- Most is, mint eddig, azt mondhatom, lezárult a casting... De persze forgathatok még filmeket. Az ideálom hasonló, mint Weöres Sándornak. Szőkék legelébb, aztán feketék, végül a barnák és a maradék...  - mosolygott talányosan. - Na jó. Öt éve élek a barátnőmmel. Budapesti, korábban modell is volt, egyébként építészként diplomázik idén. Először csak fényképet hoztam róla haza, amikor apám meglátta, egyből azt mondta: ez se fog kapálni.

Életében az elmúlt év nagy jelentőségű, hiszen úgymond munka mellett befejezte egyetemi tanulmányait. Igaz, még hiányzik az angol nyelvvizsgája. 

- Amikor majd kijelölök magamnak erre időt, akkor kevesebb fellépést vállalok. Így írtam a szakdolgozatomat is. Védjem meg újra? Bohumil Hrabal nyolcvanas évekbeli regénytrilógiájából írtam. Azért választottam, mert a cseh író nagy hatással volt rám, érdekelt, és gondoltam, ha már foglalkozni kell valakivel, akkor ő legyen az. Nagy hatással volt arra is, amit csinálok, hiszen a szentlászlói figurákra Hrabal hívta fel a figyelmemet. Például Ferust a Sörgyári capriccio Pepin bácsijához érzem hasonlónak. Középiskolásként a zalaegerszegi Zrínyi gimnáziumban Sohonyai Ádám padtársamat behívtam egy osztályterembe, elmondtam neki a szentlászlói történeteket. Nevetett. Mentünk is Keszthelyre, a Helikonra ...

Ahogy hallgattam, érzékeltem, munkája sokban hasonlít az újságíróéhoz, hiszen mindent feldolgoz, amit lát maga körül. Nem sokat tévedtem.
 
- Ez olyan, mint amikor az írónál elcsattan az első csók, s azon gondolkodik, hogyan fogja megírni (Szabó Magda gondolata). Nálunk, humoristáknál is van ilyen betegség. Látom a kollégákon és magamon is, ha bármilyen helyzetben vagyunk, azt már szerkesztjük is egyből  ebből talán lehet valami. De a barátokkal nem lehet csak azért találkozni, hogy majd a műsorban bent lesznek, nem lehet őket ennyire kizsákmányolni.

Sokakkal ápol barátságot. Szobafestő-mázolóval, közgazdásszal, humoristával, böllérrel, matematikussal, újságíróval. Sok zenész barátja van, a bátyja is gitározik. Szeret zenészekkel beszélgetni, úgy érzi, másként látják a világot, közel áll hozzá a gondolkodásuk.

Ha nem is lett színész, humoristaként is szüksége van a jó előadókészségre - kanyarodtunk más vizekre.
 
A stand-up comedy egyik vonzereje éppen a természetes, élő beszédhez közeli előadás. Ez tette ilyen népszerűvé a műfajt.

Válság ide vagy oda, sok felkérést kap, nem is tud mindnek eleget tenni. Ez is az oka, hogy kilépett a Dumaszínházból, a Showder Klubban is kevesebbet vállal. Nem szakadtak meg a kapcsolatai, csak kicsit hátrébb lépett. Úgy érzi, így jobban be tudja osztani az idejét, jut a feltöltődésre, hiszen a mennyiség és minőség relációját sem hagyhatja figyelmen kívül.

- Nem volt könnyű a fővárosban megkapaszkodni  válaszolta ez irányba kutakodó kérdésemre.  Jó dolog volt, hogy Fábry beengedett a műsorába. Azt szoktam mondani, az ő csehszlovák szöszmösz mackójából bújtunk elő... mert a valósághoz közeli sztorik, meg az életből vett dolgok tőle jönnek, ő kezdte. 2005-ben szerepeltem először a tévében, a Fábry-showban. Akkora áttörés már nem lesz, mint amilyen az volt. Hirtelen előlépni a teljes homályból. A mostani helyzet már más, a színvonal megtartásáról és a fejlődésről szól.

S vajon hozott-e változást a népszerűség, az ismertség az életében?
 
- Nyilván én is változtam. De ha más remek alkotó munkáját nézem, rájövök, azért vannak az enyémnél sokkal nagyobb teljesítmények. És ez helyrerak. Azért kell úgy alakítani az életünket, hogy valós élmények is érjenek bennünket, s ne csak abban a szerepben tetszelegjünk, amit egy viszonylag híres ember fellépése jelent. Egyébként az ismertség ahhoz kell, hogy tudjanak rólam, és eljöjjenek megnézni, ha érdeklem a nagyérdeműt.

- Alkotói válságok?
 
- Vannak. Naponta hatszor felmerül bennem, nem fog eszembe jutni semmi. De hétszer legyőzöm...
 
- A fáradtság mikor érhető tetten?
 
- Utólag. Levertség, kiüresedés lesz rajtam úrrá. Egy sikeres előadás után örülök, de utána egyből azon gondolkodom, mit fogok mondani legközelebb. Éppen Sándor Gyurival beszélgettünk arról, hogy sok emberhez eljutunk, valami tartalmat is bele kell csempészni a mondandóba. Jó, amikor azt látom, hallom, azért olvasott el valaki egy könyvet, azért nézett meg egy filmet, mert hallotta tőlem, hogy az jó. Ha nem is állok katedrán, fontos, hogy az általam képviselt műfaj is értéket közvetítsen, de sem istene, sem papja nem akarok lenni senkinek, persze. Magyartanárként is azt szorgalmaznám, a gyerekek olvassanak. Ha jó könyveket olvasnak, akkor talán jobb lesz a világ is.

Már elfogyasztottuk az ebédet, a kávénál tartottunk, amikor a konyhában való jártassága szóba került.
 
- Nem vagyok házias. Hosszú éveken át éltem kollégiumban, albérletben. Nem szoktam főzni. Illetve minden évben egyszer hozzáfogok, olyankor elhatározom, megtanulok sütni-főzni, mert az milyen jó kikapcsolódás, és közben tudok dolgozni, gondolkodni. Aztán csinálok egy paprikás krumplit, másnap egy makarónit, és abbamarad az egész. Ez már három éve így megy. Inkább olvasok, filmet nézek. Nem olyan régen egy barátommal elvégeztünk egy borászati tanfolyamot, vele próbálunk a mennyiségi oldalról a minőségi borok zászlai alá átnyergelni. Mondhatnám, most ez a hobbim. Apámnak is hoztam haza szentestére villányi, egri és mindenféle jó bort, de ugyanazokat a nótákat énekeltük utána, mint az asztali fehértől... A fellépésekre kocsival megyek, nem kell ahhoz inni, hogy oldódjak.