György-napi tavaszodó

A hét végén (április 24-én) Szent György napja van. Évszázados népi megfigyelés szerint számos mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenység kötődött a naphoz. A mezőgazdasági dolgozóknak Szent Mihályig (szeptember 29-éig) adtak uzsonnaidőt. Ekkor hajtották ki legelőre az állatokat, s ezután kezdődött a meleg-igényes növények vetése.

dr. Nagy László

A házikertekben az elkövetkező hetekben ültetjük az uborkát, a spárgatököt, a csillagtököt (patisszon), a brokkolit, a csemegekukoricát és a babot. A vetés időpontját azonban helyesebb a talaj hőmérsékletéhez igazítani, mint a naptárhoz.

A brokkoli szabadföldi hidegágyba vetését májusban végezzük. A növény rokona, unokahúga a karfiolnak. A brokkoli vitaminokban és ásványi sókban gazdag zöldség. Antioxidáns hatása miatt a korszerű táplálkozás fontos kelléke, és a fogyókúrás étrend üde színfoltja. Készíthetünk belőle krémlevest, rakott rizst, gombás-sonkás tésztát, kombinálhatjuk sajttal vagy baconnel, használhatjuk köretnek, felfújtnak, lepénynek, salátának, és szerepelhet hidegtálon.

A palánta felnevelése átlagosan öt hetet vesz igénybe. Tűzdelés nélkül június végétől július közepéig ültetjük ki. Tenyészterülete 80-90 centiméter sortávolság és 50-60 centiméter tőtávolság. Sűrűbb kötésben a középső virágkezdemény kisebb lesz, és csökken az oldalelágazások száma.

A nyári meleget és a fényt jól tűri. Gyökérzete nem hatol mélyre, ezért vízigényes. Csapadék hiányában gyakran kell öntözni. A mély rétegű talajokat kedveli. Mész- és nitrogén-igényes növény. A Vas megyei savanyú talajokon a kiültetés előtt meszezzük a földjét. A tenyészidőszak alatt többször fejtrágyáz-zuk nitrogénnel.

Ápolása gyomtalanításból, öntözésből és fejtrágyázásból áll. Szedésre akkor alkalmas, amikor a hajtásrészek 20-25 centiméter hosszúak, és rajtuk a virágkezdemények még nem nyíltak ki.

A középső részek eltávolítása után, a fejlődő oldalhajtások végén képződő virágrészek folyamatosan szedhetők. Mélyhűtésre kiváló káposztaféle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!