Hamarosan százhússzal robognak a vonatok a felújított pályán

Körmend és Szentgotthárd, valamint Sopron és Szombathely között teljes vágányzár mellett folytatódnak az unió által is támogatott vasútfelújítási munkálatok.

Bajdó Bettina

Stöckert Dávid, a GYSEV Zrt. sajtószóvivője elmondta, hogy Harka és Szombathely között június 3-ig lesz vágányzár, addig vonatpótló buszok szállítják az utasokat.
- A korszerűsítés után 120 kilométeróra lesz a vonatok végsebessége, s 22,5  tonnás tengelyterhelést bír majd ki az új pálya - folytatta a sajtószóvivő. 

Átalakítják a már meglévő biztosítóberendezéseket és a felsővezetéket is átépítik a sebesség növelése miatt. Nagycenk, Lövő, Bük és Acsád állomásokon szigetperonokat építenek, felújítják a régi mellékvágányokat, s átépítik az átmenő fővágányt is. 

A GYSEV Zrt. szóvivője hozzátette: Szombathely és Körmend között május 31-ig csak éjszakai vágányzár lesz.  A már megépített pályán utómunkálatokat végeznek, s  most rakják le a felsővezetékhez szükséges oszlopokat is.

Körmend és Szentgotthárd között június 3-ig teljes vágányzár mellett folynak a munkálatok emelte ki a szóvivő, ezen a szakaszon is buszok szállítják az utasokat. A két hónap alatt Körmend és Szentgotthárd között a felsővezetékhez szükséges oszlopokat rakják le, valamint  felsővezetéket cserélnek Körmend és Csákánydoroszló között.

A régi Lapincs-hidat elbontják, a helyére új kerül, melynek új alapot is építenek. A hídhoz csatlakozó vágányrészeket is el kell bontani, s ezeket is újjáépítik. Emellett a vágányzár ideje alatt átépítik és bővítik a szentgotthárdi állomást is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!