Ingyen uzsonnázhatnak a rászoruló gyerekek a Reményik iskolában

Tavasz eleje óta ingyen uzsonnázhatnak a rászoruló gyerekek a Reményik Sándor Evangélikus Általános iskolában.

Tersztyánszky Krisztina

Tízóraira még csak lapul valami a táskában, de uzsonnát már nem minden szülő tud csomagolni a gyermekének. Különösen ott, ahol sok az éhes száj, vagy a szülők elveszítették munkahelyüket. Ezen segít az új kezdeményezés, melynek hátterében a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány áll. A Reményik iskolában minden nap három óra tájban megérkezik a friss péksütemény, a joghurt, a kakaó, vagy szendvics. Akinek pedig nem lenne miből, nem kell fizetnie érte.

- Kiemelten közhasznú alapítványunk tizenkét éve segíti az egyházközség diakóniai munkáját  - tudtuk meg Hutflesz Mihály kuratóriumi elnöktől. - Magánadományokból, cégek támogatásaiból, egy százalékos felajánlásokból, egyházi hozzájárulásból és pályázatokból gazdálkodunk. -

- A legnagyobb beruházásunk az ezredforduló évében a Thúróczy szeretetotthon megépítése volt. Amióta egyházi kezelésbe került, a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központot is segítjük felújításokkal, technológiai fejlesztéssel. Most kiterjesztettük tevékenységünket egyházi  intézményhálózatunk legfiatalabb tagjára, a két éve működtetett Reményik iskolára is. Az ingyenes uzsonna nagyságrendben alig mérhető más adományainkhoz, de napi örömöt nyújtunk a gyerekeknek - tette hozzá Hutflesz Mihály.

Az iskolában az osztályfőnökök környezettanulmánnyal mérték fel, hogy melyik családban okoz gondot a mindennapos uzsonna előteremtése. Nem az igazolásként bemutatott papírokat nézték, hanem a valós életkörülményeket. Hiszen ez a diakóniai munka lényege: észrevenni az elesettséget, és segíteni. Huszonnyolc diáknál merült fel igény az ingyenes étkezésre, de fizetés ellenében mások is élni kívántak az iskolai uzsonna lehetőségével.

Az alapítvány havi ötvenezer forintot áldoz a diákok uzsonnáztatására. A  kuratóriumi elnök szerint amíg csak szükség van rá, szeretnék fenntartani az új szolgáltatást. Legalábbis addig, amíg az ország, és ezzel a rászoruló családok sorsa jobbra fordul.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!