Kardos Máté lett az ország legügyesebb mezőgazdasági gépszerelő tanulója

A 19 éves körmendi Kardos Máté a Rázsó szakközépiskola legnagyobb büszkesége. A fiatal fiú első lett Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító szakma országos versenyén.

Bajdó Bettina

Egyed Gyula, a Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója elmondta, az utóbbi években nem volt rá példa, hogy tanulójuk ilyen előkelő helyezést ért volna el egy országos versenyen.

- Már lehetett sejteni, hogy Máté nagyon jól fog szerepelni a Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító szakma kiváló tanulója elnevezésű országos versenyen - folytatta az igazgató. - Volt ugyanis egy elődöntő, s az előzetes pontok alapján Máté jó helyre került a rangsorban, a döntőn pedig kiválóan szerepelt. Máténak nemcsak az elméleti tudását kellett megmutatnia, hanem gyakorlati feladatokat is kapott. Tisztában kellett lennie az erőgépek, munkagépek anyagismereteivel, gépjavítással is, gyakorlati feladatként pedig szántania kellett. S  bár ez könnyűnek hangzik, elárulom, egyáltalán nem az. A bírák nézik, hogy a versenyző a területnek megfelelő szántási módszert alkalmazza-e, ellenőrzik a mélységet, a formát, még azt is, hogy  jó helyen fordult-e meg a géppel - emelte ki az igazgató.

Egyed Gyula hozzátette, hogy a 19 éves Máté szorgalmas tanuló, megbízható, s kiveszi részét a közösségi életből. Máté egyébként továbbviszi a családi hagyományokat, édesapja nyomdokaiba lép majd a mezőgazdaságban. Most 12. évfolyamos, s ha végez, mezőgazdasági gépész lesz. A fiatal fiú nem hagyja abba a tanulást, érettségit szeretne tenni, majd a technikusi képzést is elvégezné.

- Mátét Bujdosó Gábor  mérnöktanár készítette fel az egyik fő tantárgyból, a mezőgazdasági gépekből - hangsúlyozta az igazgató, s ő kísérte el a négynapos versenyre is. Rajta kívül még sokan segítették a tanulónk felkészülését, sokáig tartana felsorolni a neveket. Egyébként szerencsénk volt a diákunkkal, ugyanis megfogadta a tanácsokat, s ez meg is látszik az eredményeken. Nemcsak Máté és a felkészítő tanár kapott elismerést a Földművelődésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól, hanem magukkal hozhatták a vándorserleget is, mely egy évig dísze lehet az iskolai gyűjteménynek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!