Markusovszky Lajosra emlékeztek a megyei kórházban

A Markusovszky kórház névadójára emlékeztek pénteken délután az intézmény udvarán. Megkoszorúzták Markusovszky Lajos szobrát, majd emlékünnepség vette kezdetét.

MTI/AP

Markusovszky Lajos emlékszobránál gyűltek össze az ünneplők, dr. Lakner László elnök-vezérigazgató emlékezett meg a kórház névadójáról. A vezérigazgató először Markusovszky munkásságának fontosabb állomásait emelte ki. Külön megemlítette, hogy jelen volt az 1848. március 15-i forradalom eseményeinél, ő látta el Görgey Artúr fejsérülését is. A vezető szerint, bár akkor forradalmárnak nevezték, nem tett ő mást, csak orvosként gyógyított. 
 
- Amikor visszatért hazánkba  politikai megbízhatatlanság címén megfosztották egyetemi állásától, nem kellett sebésznek - folytatta az elnök - , így lett belőle orvosszervező. Sok mindent köszönhet neki a magyar orvostudomány, például az egyetemek fejlesztését, s az első orvosi folyóirat elindítását is.

Lakner László szerint, ha Markusovszky Lajos ma is élne, tudná, hogy mit kellene tenni ebben a nehéz helyzetben, amikor a finanszírozás nem elég az ellátásra, s méltatlanul keveset fizetnek az egészségügyi dolgozók munkájáért is.

A megemlékezés után a kórház, a város és a megye vezetői fejet hajtottak a Markusovszky szobor előtt, majd a Romhányi-terembe vonultak, ahol kezdetét vette az emlékünnepség. A jelenlévők előadást emlékelőadást hallhattak, majd emlékplakettet adtak át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!