Történelmet írt Kőszeg: 270 éves a Szőlő Jövésnek Könyve

A Szent György-nap nagy ünnep Kőszegen, ahol minden tavasszal ekkor viszik végig a városon a Szőlő Jövésnek Könyvét. A világon egyedülálló könyvet gazdag rendezvénysorozattal ünneplik meg, de a nap mindig azzal kezdődik: a gazdák hajnalban kimennek a szőlőbe hajtást vágni.

Némethy Mária

Ahogyan a japánok a cseresznyefa-virágzást, a kőszegiek egy könyvet ünnepelnek minden tavasszal.  

Szent György-napkor előkerül a múzeumból a város világhírű  Szőlő Jövésnek Könyve, amit ezen a napon zeneszóval visznek végig a történelmi kisváros patinás utcáin, azután a Jurisics téren mindenki megszemlélheti az üveg alatt lévő, féltve őrzött  könyvet, majd a Jurisics-vár lovagtermébe kísérik újra zeneszóval, ahol sok ember jelenlétében ünnepélyes körülmények között dalok, beszédek kíséretében történik a Szent György-nap hajnalán szedett szőlőhajtások berajzolása a könyvbe.

A bejegyzés hagyomány az idén  270 éves Kőszegen.
Volt-e hajdan ilyen ceremóniája ennek? Azt nem tudjuk, de most már -  köszönhetően Szövényi István egykori múzeumigazgatónak és Bechtold István természettudósnak -  ez Kőszeg legnagyobb ünnepe. A szőlőt verejtékes munkával művelő, a bor által  időnként dionüszoszi mámorba is eső  földműves ember ünnepe.

Össze is gyűltek most is ezen a napon a vasi borászok Kőszegen, akik tavalyi munkájuk eredményét, az ősszel hordókba került  boraikat szakértőkre bízva,  Vas megyei borversenyen  megmérettették azt.  

A napos idő kedvezett a kőszegiek ünnepének. A nagy számú érdeklődő szívesen tapsolta meg a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes produkcióit a városháza előtti téren, s  figyelmesen hallgatta meg Stefanich Kornél szőlős- és borosgazda, a Kőszeg és Környéke-Vaskeresztes és Környéke Hegyközség elnökének  jelentését a szőlő állapotáról. A nagy múltú kultúrnövénynek a hosszúra nyúlt tél miatti  kényszernyugalmi állapotáról beszélt, ez magyarázza, hogy még alig mutatkoznak a vesszőkön a hajtások.

Huber László  polgármester köszöntötte az ünnepség díszvendégét, Bogyay Katalint, a Magyar Köztársaság párizsi székhelyű UNESCO-ba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Kőszeg testvérvárosainak, a németországi Vaihingen an der Enznek és az ausztriai Mödlingnek a küldöttségét, a közeli osztrák településekről  és a szlovákiai Nyitragelencsérről érkezett vendégeket, a kőszegi borkirálynőt, a borbarát hölgyek egyesületét és a hegyközség tagjait, a borlovagokat, s minden kedves vendéget. Beszédében Kőszeg szőlőkultúrájának történetét ismertette egészen a XIII. századtól. Arra, hogy miért Szent György napjához kötődik a könyvbe történő bejegyzés, megemlítette: ez volt hajdan a gazdasági év zárónapja, egyben az új kezdete, ilyenkor újították meg tisztségükben a hegymestereket.

Hallhattunk Huber Lászlótól arról is, hogy levéltári adatok bizonyítják: Kőszegen már 1619-ben bemutatták a gazdák a szőlőhajtásokat a városbírónak, de következtetni lehet arra is, hogy valójában 1580 volt az első év, amikor ez már biztosan megtörtént.

Gondoljunk csak bele, micsoda kultúrkincset őriznek Kőszegen: a  Szőlő Jövésnek Könyve 270 éves, hiszen 1740 óta vezetik,  a szőlőhajtások bemutatásának hagyománya  viszont 430 éve létezik!

A könyvet 2007 óta kutatja egy olasz-kőszegi csoport. Az  Olasz Szőlő- és Borakadémia elnöke, Antonio Calo professzor  Szövényi Ernő kőszegi születésű borszakértőn keresztül   szerzett tudomást a könyvről. 

Az olaszok szakmailag és anyagilag is támogatják a könyv több szempontú, történelmi és éghajlati  kutatását. A meteorológiai adatokat a Jurisics-gimnázium tanára, Kiss Zoltán, a szőlészeti rajzokat Németh János (aki április 24-én évek óta bejegyzi, berajzolja a friss hajtásokat a könyvbe), a szőlőfajkutatást Láng Letícia végzett borász végzi, a történeti részt dr. Bariska István Kőszeg díszpolgára, nyugalmazott levéltáros, a kutatócsoport vezetője írja. Az adatok elemzését Diego Tomassi professzor vezetésével  a Cogneliano-i Egyetem Szőlészeti Intézete végezte. Dr. Bariska István kérdésünkre elmondta: digitalizálták a könyvet, de klimatikus kutatásra nem alkalmas, mert a dűlőneveket csak az 1870-es évek óta jegyezték be, pedig a legújabb álláspont szerint a mikroklíma az igazán döntő a szőlő fejlődésében.  

Calo és Tomassi professzorok szombaton felolvasott levelüket azzal zárták: nagy valószínűséggel az idén megteremtődnek az anyagi feltételei a közös munkának könyvben való  megjelenéséhez.

 

 

A Jurisics-vár lovagtermében fanfárok  jelezték, amikor Németh János festőművész, nyugalmazott tanár elkezdte berajzolni a könyvbe az idei vesszőket.

A Nagygöncöl énekeseinek  szép népdalai után Szövényi Ernő, a Kőszegen évről évre megrendezett borversenyek bíráló bizottsági elnöke  elmondta:
 - Történelmet csinál a város  a Szőlő Jövés hagyományával.

Vörösborból az idén 60 mintát, fehérből 56-ot, roséból 8-at  neveztek  a borosgazdák.  Ezt 18 oklevéllel, 30 bronzzal, 55 ezüsttel, 19 arannyal és két nagyarannyal ismerte el a zsűri.  Az arany minősítésű  fehér borok: Zöld Veltelini Nagy Kálmán 18,70,  Rajnai Rizling Mándl Lajos 18,63,  Chardonnay Mándl Lajos 18,58,  Nemes Olaszrizling Engelmayer Péter 18,56,  Chardonnay Mészáros István 18,55,  Rajnai Rizling Vino Eisenberg 18,51.

A vörösborok között nagyaranyat kapott  Jagodics Tamás Cabernet Sauvignonja  19,70 és ifj. Alasz László kékfrankosa 19,60.   Arany minősítést: Cuvée Jagodics Tamás 18,83,  Kékfrankos Jagodics Tamás 18,78,  Kékfrankos Tóth Antal 18,70,  Kékfrankos Tóth Gábor 18,70,  Diófás Dűlői Kékfrankos Mittl Pince 18,68,  Kékfrankos Tóth Gyula 18,68,  Zweigelt ifj. Frank János 18,68,  Pinot Noir Mittl Pince 18,66,  Zweigelt Mittl Pince 18,65,  Cabernet Sauvignon és Franc Tóth Pincészet 18,60,  Blauburger Jagodics Tamás 18,53,  Kékfrankos Stefanich Pincészet 18,58,  Blauburger Kampits Ernő 18,51.

Kőszegen ezen a Szent György-napon először rendeztek kirakodó vásárt  a Fő téren, ahová nívós munkát készítő  kézműveket hívtak meg, s kőszegi borokat lehetett kóstolni.

A  város összefogását, a környéken élők támogatását, lelkesedését bizonyította:  a színpadon a kultúrcsoportok egymás után léptek fel, szórakoztatták a nagyérdeműt egész délután. A napot a fúvósok tavaszi koncertje zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!