Vasban 25 millió forintot vonnak vissza az egészségügyi intézményektől

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1,6 milliárd forintot von vissza az egészségügyi intézményektől visszaélések miatt. A megyében 25 millió forintot vontak vissza.

Bajdó Bettina

Túlszámlázott rutinműtétek, fiktív elszámolások és a gyógyszerfelírási szabályok megsértése, ilyen és ehhez hasonló visszaélések találhatók az OEP által feltárt visszaélések között. Dr. Szép Flórián, az egészségbiztosítási pénztár regionális igazgatója elmondta, hogy három területen vizsgálódnak a pénztár szakemberei.

Vizsgálják a háziorvosokat a keresőképtelenség megállapítása miatt, a pénztárakkal szerződött egészségügyi szolgáltatókat, s a biztosító által fizetett pénzek felhasználását is.

- A régióban a tavalyi évben OEP kezdeményezésére a pszichológia területén ellenőrizték a szindróma-analízis vizsgálatok szabályszerűségét - folytatta az igazgató. - Az onkológiai ellátás területén is találtunk eltéréseket, a vörösvérsejtek képződését elősegítő gyógyszer, illetve az inzulin felírásával kapcsolatban. Voltak olyan kórházak, amelyekben a sérvműtétekhez kértek szövettani vizsgálatot is, ám erről kiderült, hogy nem végezték el, csak a pénzt vették fel érte.

A megyében háziorvosokat 27, fogorvosokat 11, járóbeteg szakrendelőket 41, fekvőbeteg ellátó intézményeket 18, gyógyszertárakat és gyógyfürdőket 20 alkalommal ellenőriztek, s 24 pénzügyi vizsgálat is volt. A megyében nem voltak nagy visszaélések, ám kiderült, hogy egy Győr-Moson-Sopron megyei gyógyszertárban több mint 60 millió forint értékben adtak ki  növekedési hormon-készítményeket.

Orvos-szakmai ellenőrzések során a régióban 104 millió forintot vontak vissza, a megyénkben ennél kevesebbet 25 millió forintot. Tavaly már a betegek is részt vettek a visszaélések feltárásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!