Az MSZP ingyenessé tenné a fővárosi közösségi közlekedést

Az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten - mondta Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt a párt majálisán, szombaton a Városligetben. A Fidesz szerint Horváth Csaba terve komolytalan, egyébként is az MSZP-nek 15 éve lett volna rá, hogy megtegye.

MTI

Az ingyenes közösségi közlekedést azok vehetnék igénybe, akik legalább négy éve állandó budapesti lakosok, vagy a diákként a fővárosban tanulnak - tette hozzá.
   
A szocialista politikus szerint ezt a parkolási díjbevételekből, valamint abból lehetne finanszírozni, hogy Budapesten bevezetnék a környezetvédelmi zöldzónákat, amelyek használatából 50 milliárd forint bevétele lehet a fővárosnak.
   
Horváth Csaba véleménye szerint a díjmentes utazási lehetőségért a fővárosiak már megdolgoztak. Számításai szerint az intézkedés évi nettó 327 ezer forint megtakarítást jelenthet egy budapesti családnak.
   
Mint megjegyezte: beharangozta, hogy "lesz egy jó híre", de úgy járt, mint az a szülő, akinek a gyereke hamarabb megkereste az ajándékot. Tarlós István (Fidesz) belesett a szekrénybe, csak a csomagolást látta, de azt mondta, hogy tudja mi lesz a bejelentés - fogalmazott, hozzátéve: ezért most "Pistikének" is szólnak a szavai.
   
A szocialista főpolgármester-jelölt véleménye szerint vonzóbbá kell tenni Budapestet a gyalogosok, a kerékpárosok és a közösségi közlekedést használók számára. Azt szeretnék, hogy minél többen vegyék igénybe a közösség közlekedést, de ehhez javítani kell a színvonalon, növelni kell a járatsűrűséget, és új vonalakat kell indítani. Ezzel összefüggésben megemlítette azt is, hogy terveik között szerepel a bér-bicikli rendszer bevezetése is.
   
Horváth Csaba úgy látja: a zöldzónák bevezetése miatt csökken majd az autóforgalom, ezáltal a zsúfoltság, több buszsávot lehet kialakítani, így gyorsabban lehet a buszközlekedés.
   
A további tervek közé sorolta, hogy több tízezer P+R parkolót hoznának létre a városon kívül, Budapesten pedig mélygarázsokat és parkolókat építenének. A szocialista politikus szeretné, ha megújulnának a parkok, a társasházak belső udvarai és a lakótelepek közösségi lakóparkokká alakulnának át. Ezek megvalósításához pályázati lehetőségeket ígért.
   
Horváth Csaba leszögezte: a Demszky-korszaknak vége. "Minden erőmmel azon leszek, hogy bezárjam a kiskapukat" - jelentette ki. A szocialista főpolgármester-jelölt úgy fogalmazott: szereti Budapestet, és tenni is akar érte. Szavai szerint a fővárosban most "narancssárga riasztás" van, amit olyan estekben ad ki a meteorológia szolgálat, amikor "megbolondul az idő".

A Fidesz szerint komolytalan

A fővárosi Fidesz-frakció szerint nem lehet komolyan venni Horváth Csaba szavait, amelyek szerint az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten.

Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi Fidesz-frakció sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében erre reagálva azt írta: "ilyen marhaságot utoljára Horn Gyula miniszterelnök mondott - a hatalom megtartása érdekében –, amikor a nyugdíjasoknak ingyen repülőjegyet ígért".
   
A Fidesz emlékezteti Horváth Csaba főpolgármester-jelöltet, hogy még alig egy hónapja, amikor Bajnai Gordon miniszterelnökkel és Demszky Gábor főpolgármesterrel együtt szerződésben vállalták, hogy az állam pénzügyi támogatást nyújt a fővárosnak, cserébe a közgyűlés az inflációval megegyező mértékben emeli évente a BKV jegyek árait. "Ennyit ér Horváth Csaba szava?" - tette fel a kérdést a sajtófőnök a közleményben.     Horváth Csabának négy, az MSZP-nek tizenöt éve volt arra, hogy megvalósítsák programjukat. A budapestiek látják és tapasztalják, hogy az ígéretekből hazugságok és korrupciós ügyek sorozatai lettek - írta Szűcs Somlyó Mária.

VEKE: csődbe menne a tömegközlekedés

A VEKE szerint egyebek mellett a tömegközlekedés csődjét okozná Horváth Csaba javaslata. Az egyesület szerint a BKV ingyenessé tételével összesen 68 milliárd forint esne ki, ez a közlekedési társaság 130 milliárd forintos költségvetésének több mint a fele. Ez a forráshiány a BKV azonnali csődjét, a budapesti tömegközlekedés összeomlását jelentené, ráadásul a tömegközlekedés ma is forráshiányos, a mai árakat megfizető utasait is alig tudja elvinni az öreg járműpark. Úgy vélik, hogy a közlekedés kizárólag adóbevételekből történő finanszírozása nemcsak igazságtalan, de adóemelést vagy a költségvetési hiány növekedését is maga után vonja. A VEKE szerint kijátszható az igénybevevők körét meghatározó szabály is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!