Fatális tévedés: vécé helyett a bérelszámolkóhoz nyitott be a vak férfi

Előbb érkezem a presszóba, rögtön kiszúrom Tamást szemben a buszmegállóban. Rájövök, azért áll ott, mert barátját várja, hogy együtt keljenek át az úttesten. Nagy feltűnést keltenek a presszóban, amint két kutyával bevonulnak. Agyar és Argosz is jól ismerik egymást, utóbbi farkaskutya Tamáshoz, Agyar Olivérhez tartozik. Argosz megy a kis csapat élén, Tamás kiadja a parancsot: kocsma. Az állat bekanyarodik a helyiségbe, a pultos köszönti őket, segít az eligazodásban: előre, jobbra, ott az asztal. Nem lehet könnyű helyet foglalni két kutyával, de lassan minden elrendeződik, a presszóban a figyelem ismét a plazmatévére irányul: meccs megy.

- Az emberek úgy kezelnek minket, mint a leprásokat - mondja Tamás, de aztán hozzáteszi, sokan akarnak segíteni, csak rosszul. Elkezdem a beszélgetést, arra célzok, a gyengénlátók társadalmi elfogadottsága szempontjából jó lenne egy cikk. Tamás közbevág: milyen gyengénlátók?

Vakok vagyunk, ez az igazság, hát nevezzük így. Sört rendelnek, az ital meg is érkezik hamar. Tamás keresi a poharat kezével, mire Olivér beszól: nem ám az enyémet viszed  el!

Tamás született vak, Olivér tizenkét éves korában veszítette el látását, állítólag neki nehezebb. De humoruk sosem hagyja el őket, ez sokat segít, derül ki a beszélgetés közben.

Mesélik, hogy a vakintézetben egyikük a vécét kereste, de elszámolta magát és egy ajtóval előbb nyitott be a nagyon vágyott helyiségbe. Ez a bérelszámolás volt. Lett is nagy riadalom, ő viszont azon volt felháborodva, hogy mit keresnek nők a férfi vécében.

A legnagyobb probléma számukra a közlekedés. Gyalog, vagy busszal járnak, s bár a város térképe nagyjából a fejükben van, nap mint nap kell szembesülniük azzal, hogy nem tudják, hányas számú busz érkezik meg a megállóba. Pesten egy időben a sofőr bemondta, melyik járatról van szó, mondja Tamás, mire Olivér hozzáteszi, Szombathelyen  kiépülőben van egy vandálbiztos rendszer erre.

Hallásuk teljesen kifinomult, amikor a fotós megérkezik, feléje fordulnak, mintha látnák. Olivér azt mondja, Tamás szinte lát a fülével: egyik nap mondta neki, szemben parkol egy autó  - a léptek visszhangjából tudta. De látja a fát, a villanyoszlopot is. Természetesen nézik a vébé-meccseket, beszélő mobiltelefonon követik az eseményeket. Olivér a spanyoloknak drukkol, ehhez nem kell látni, mondja.

BESZÉLNI KELL, ÉS BELÉJÜK KAROLNI

A két vak fiatalember szerint az emberek általában elhúzódnak tőlük, mintha a vakság fertőző lenne. Aki segít, általában rosszul csinálja: megszólítják őket, de nem tudják, hogy a szavakat nekik célozzák, a könyöküket fogják meg ahelyett, hogy beléjük karolnának az útkereszteződésnél.

A kutya rengeteget segít: Tamás például nemrég  át akart menni a zebrán, mert nem hallott autót, de jött egy biciklis. Argosz azonban résen volt, keresztbe állt gazdája előtt, hogy ne tudjon elindulni.