Nem kell bezárniuk éjfélkor az erzsébetvárosi vendéglőknek

Mégsem kell bezárniuk éjféltől reggel hatig az erzsébetvárosi vendéglátó egységeknek, mivel a képviselő-testület pénteken olyan módosító javaslatot fogadott el, amely szerint csak egyes szórakozóhelyek kötelezhetők a korlátozott nyitva tartásra.

MTI

A VII. kerületi képviselő-testület pénteken tárgyalta a Gergely József szocialista polgármester-helyettes által kezdeményezett rendeletet, amely szerint azoknak a vendéglátó-ipari egységeknek és boltoknak, amelyek alkoholt is árusítanak, be kellett volna zárniuk éjfélkor.

Az ülésen a rendelettervezetet Puskás Attila Sándor, a Szövetség Erzsébetvárosért (SZEM) képviselőjének módosító javaslatával fogadták el; a szabályozás szerint a környező társasházak kezdeményezhetik a nyitva tartás korlátozását.

Ez azt jelenti, hogy például a vendéglőt magába foglaló és a környező társasházak közgyűlési határozatban kezdeményezhetik a nyitva tartás korlátozását a kerületi jegyzőnél.

A módosított rendelkezést, amely július 1-jén lép hatályba, öt tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület.

Az eredeti rendelettervezetben az szerepelt, hogy minden, alkoholt árusító boltnak és vendéglátó-ipari egységnek be kell zárnia éjfél és reggel hat óra között. Ez alól csak a szállodákban üzemelő és az alkoholt nem árusító boltok és vendéglők a kivételek.

Gergely József csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a rendelet elfogadása az egyetlen eszköz, amely az önkormányzatnak lehetővé teszi, hogy a lakosság érdekében lépjen, hiszen a probléma - vagyis az éjszakai randalírozás - hatósági keretek között nagyon nehezen kezelhető.

A sajtótájékoztatón ismertették azt a levelet, amelyet az alpolgármester a belügyminiszternek címzett. Az önkormányzat nevében azzal a kéréssel fordult Pintér Sándorhoz, hogy a nyári időszakban a rendőrök átcsoportosításával segítse az "éjszakai közterületi rendfenntartás" megóvását.

A tervezett rendelet ellen tiltakozott Bojár Iván András városarculati tanácsnok is. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében annak a véleményének adott hangot, hogy a szabályozás tervezett elfogadása összefügg az októberi önkormányzati választásokkal. Mint írta: tiltakozik "Erzsébetváros problémakerülő, a választásokra kacsingató demagógiája" ellen.

Korábban ugyancsak a tervezet ellen tiltakozott, és aláírásgyűjtő akciót indított az Élő Erzsébetvárosért Egyesület. Álláspontjuk szerint a szabályozás nem szolgálná a főváros fejlődését. Szerintük - tekintettel az októberi önkormányzati választásokra - az inkább politikailag, mint szakmailag indokolt.

Egy közösségi honlapon is tiltakozó akciót indítottak civilek. A "Nem az erzsébetvárosi csendrendeletre!" elnevezésű Facebook-csoportnak már többezer tagja van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!