Beépített ártér, fejetlenség: nyomozás a felsőzsolcai árvíz miatt

A miskolci ügyészség elrendelte a nyomozást a felsőzsolcai árvíz ügyében; a minisztérium is vizsgálódik - adta hírül a Figyelőnet internetes portál kedden.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A cikk szerint tanúk meghallgatásával és szakértők bevonásával kutatja tovább a Felsőzsolcára júniusban lecsapó árvíz felelőseit a rendőrség. Az ügyészség kiemelten felügyeli az ügyet, míg a szaktárca államtitkára más úton keresi azt, aki hibázhatott. A védekezéskor tapasztalt fejetlenség, és az ártér beépítése miatt hetekkel ezelőtt ismeretlen tettes ellen már érkezett panasz.

A miskolci ügyészség június végén feljelentés kiegészítést kért, most pedig elrendelte a nyomozást. A borsodi rendőrkapitányságon nagy vagyoni kárt okozó gondatlanságból elkövetett közveszély okozás miatt indult vizsgálat, az ügyészség kiemelt felügyelete mellett. Martosi György, a Borsod Megyei Főügyészség szóvivője az fn.hu-nak elmondta, a rendőröknek egyelőre két hónapjuk van, hogy a bekért iratokon túl tanúkat és szakértőket hallgassanak meg.

Emellett a minisztérium is vizsgálatot indított. Egyelőre "folyamatban van" annak kiderítése, hogy ki a felelős a Miskolc és Felsőzsolca közti ártérre épített áruházak ügyében - mondta el az fn.hu megkeresésére Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára. 
 
Az fn.hu úgy tudja, azért áll a vizsgálat, mert Illés menesztette a területileg illetékes vízügyi felügyelet vezetőjét, aki július végéig tölti felmondását és az államtitkár megvárná a vizsgálattal az utódot. Az államtitkár korábban arról is beszélt, hogy korrupciót sejt a Sajó árterében épült áruházak ügyében. Erről Illés most azt mondta, hogy bizonyítani valószínűleg nem tudná, de most is úgy sejti, hogy pénz vagy személyes kapcsolatok útján épülhettek ártérre a boltok. 

A Miskolc melletti, hétezer lakosú város nagy részét június elején öntötte el a helybéliek által csak Kis-Sajónak nevezett vízfolyás. A városban több mint 160 ház dőlt össze, a település 2200 lakóingatlanából 1800 sérült meg, az árvíz több mint 5 ezer embernek okozott kárt. Csupán az önkormányzati intézmények ingatlanjaiban legkevesebb 1,2 milliárd forintra becsülik a kárt.

OLDALTÖRÉS: Egyedi elbírálást kérnek a kormánytól a felsőzsolcaiak

Egyedi elbírálást kérnek a kormánytól a felsőzsolcaiak

Egyedi elbírálást kérnek a kormánytól a felsőzsolcaiak

Egyedi elbírálást kérnek a kormánytól a felsőzsolcaiak

 felsőzsolcai önkormányzat várhatóan még ezen a héten azzal a kéréssel fordul a kormányhoz, hogy az árvíz sújtotta települést vegyék egyedi elbírálás alá - mondta Eszlári Györgyi (Fidesz-KDNP), a település alpolgármestere, az újjáépítési munkacsoport elnöke kedden az MTI-nek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolchoz közeli több mint hétezer lakosú várost a júniusi árvíz minden más településnél jobban sújtotta, kétszáznál több ház dőlt össze, a 2200 lakóingatlanból 1800 sérült meg, az árvíz több mint ötezer embernek okozott kárt - emlékeztetett az alpolgármester.

Mint mondta, az árvíz Felsőzsolcán okozta a legnagyobb kárt, ezért is kérik, hogy a település a kárenyhítés szempontjából egyedi elbírálásban részesüljön.

Fogalmazása szerint az árvízi kárenyhítésről szóló kormányhatározat némi csalódást okozott. "Soványabb, mint amire gondoltam" - tette hozzá az alpolgármester, megjegyezve: a kormány csak a megsemmisült lakóépületek újjáépítéséhez és csak az elemi lakhatás feltételeinek megteremtéséhez nyújt anyagi támogatást, ezt kevésnek ítélik.

A kormányhatározat ráadásul keretösszegről, 3 milliárd 170 millió forint támogatásról szól, ezt a kabinet az árvíz miatt megsemmisült vagy helyreállíthatatlanul károsult 317 magánlakóházban élők lakhatási feltételeinek megteremtésére szánja.

A kormány a múlt héten 173 összedőlt felsőzsolcai házról tudott, ezért ítélt meg erre a célra 1 milliárd 730 millió forintot, de a mai napig 201 ingatlan vált rommá, és tartani lehet attól, hogy további, rossz állapotban lévő vályogházak omlanak össze - mondta Eszlári Györgyi, hozzátéve: a Felsőzsolcának szánt pénzt ezek szerint többfelé kell osztani, így az egy-egy ingatlan újjáépítésére szánt összeg csökken.

Gond az is, hogy ez az összeg kizárólag az elemi lakhatás feltételeinek megteremtéséhez használható fel, márpedig ott, ahol építenek, el kell szállítani az árvíz miatt összeomlott házak romjait, ez Felsőzsolcán legalább 140 millió forintba kerül. Sem a károsult tulajdonosoknak, sem pedig az önkormányzatnak nincs erre pénze, márpedig ezt a terhet a kormányhatározat a tulajdonosokra hárítja - tette hozzá.
 
Az alpolgármester nehezményezte azt is, hogy a kormányhatározat október 31-i határidőt ír elő az elemi lakhatás feltételeinek megteremtésére. Az építéshez értők szerint jószerivel lehetetlen, hogy addig felépüljenek az ingatlanok, és használatbavételi engedélyt kapjanak - tette hozzá, megjegyezve: nem szeretnének "tákolmányokat" a városban.

A szűkös határidőnek az a veszélye, hogy ha az építők nem tudják tartani, a támogatás egy része bennragad - mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!