Bük és Sárvár: partnerek, vagy vetélytársak?

Vas megye két legjelentősebb fürdője, Bük és Sárvár közt alig huszonöt kilométer a távolság. Mindkét fürdő közkedvelt a külföldi, és a hazai vendégek körében is. A látogatók számát szeretnék tovább növelni, ezért Bükön és Sárváron is fejlesztik a fürdőt, de mint mondják: nem egymás ellenére.

Erős D. Zoltán

Bükön 1964-ben, Sárváron 1968-ban nyitotta meg kapuit a gyógyfürdő. A büki létesítmény előbb közvetve, illetve később közvetlenül is a Vas Megyei Tanácshoz tartozott, míg a sárvári fürdő tulajdonosa a Sárvári Városi Tanács volt. Ez a körülmény jelentős mértékben meghatározta a fürdők  fejlesztési lehetőségeit. A megyei tanács, különösen dr. Bors Zoltán  tanácselnök szívügyének tekintette a büki fürdő fejlesztését, amelynek eredményeként éves szinten egymillió vendég fogadására alkalmas létesítmény jött létre a Répce menti településen. A sárvári szerényebb fejlesztési lehetőségek miatt a kilencvenes évek végén ennek mintegy hatoda volt a látogatók száma. A fordulatot 2000-ben a Széchenyi Terv elindítása hozta, amely eredményeként nagyszabású fejlesztések valósulhattak meg Bükön és Sárváron egyaránt. Bük egy, míg Sárvár kétszer egymilliárd forintot kapott a fürdőfejlesztésre. Bükön döntősen a már meglévő létesítmény korszerűsítését helyezték előtérbe, míg Sárváron egy vadonatúj gyógy- és wellnessfürdőt építettek. Mindez azt eredményezte, hogy az egyre erősödő, s nemzetközi méreteket öltött versenyben Büknek sikerült megőríznie korábbi pozícióját. Sárvár viszont - köszönhetően az újdonság varázsának is - több mint háromszorosára növelte a látogatóinak a számát. Amit aztán visszaesés követett. Ez a trend 2007-ben fordult meg. Most mindkét fürdőben nagyszabású fejlesztések vannak folyamatban. Egymással, avagy a többiekkel versenyeznek? Ezt kérdeztük a két fürdő igazgatójától.

- Amikor a Széchenyi Terv pályázatára készültünk, a fejleszési irányok meghatározásában történt egyfajta feladatfelosztás a két fürdő között, mondja - dr. Németh István,  a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezréigazgatója. 
- Ezek szerint Bük profiljában a gyógyászat és ez ehhez kapcsolódó  rekreációs szolgáltatások  kapnak nagyobb hangsúlyt, mint Sárvár esetében a wellness és  természetesen ott is  maradt a gyógyászat. Vagyis arra törekszünk, hogy a közös szegmensek mellett jól kiegészítsük egymást.  Együttműködve versenyzés, ez a  szlogenje a fürdőket és a kapcsolódó szolgáltatókat tömörítő  Pannon Termál Klaszternek. A sportszerű verseny ugyanius előbbre viszi  dolgokat.  A válásg ellenére Bükön nem érzékelhető a visszaesés.  Ebben szerepe van annak is, hogy a vendégek 70 százaléka külföldi, s nagyon jó a szállodai  szálláskapacitás kihasználtság is. Annak ellenére, hogy az elmúlt  években  új szállodák léptek be. Itt nagyon jól hasznosultak a  támogatások: amíg országosan átlagosan  egy forint fejlesztés három forint beruházást eredményezett, addig Bükön  öt forintot. Nekünk valójában nem is a térség fürdői  jelentik  a  konkurenciát, hanem a határ közelében lévő osztrák, illetve a  szlovén fürdők. Nekünk velük kell versenyeznünk, ezért  nem  állhatunk le a fejlesztésekkel. Ami viszont  túlmutat mindezeken: az a gyógyvíz  minősége. Az egészségüket megőrizni szándékozóknak, illetve a gyógyulnivágyóknak sokat segíthet a jól megválasztott gyógyvíz.  Az egyedi összetételű - alkáli-hidrogénkarbonátos, magas kalcium-, magnézium- és fluortartalmú -  gyógyvízünk egyedülállóan kedvező hatást fejt ki a szervezetre. A gyógyvíz jótékony hatását a fizioterápiás intézetben alkalmazott tradicionális és modern terápiás eljárások széles skálája egészíti ki. A fejlesztéseink egy része  is ezekre alapozva, a medical wellness  feltételeinek a megteremtésére irányul. Továbbra is szerepel a terveink között a szanatórium jellegű gyógyhotel létrehozása, valamint  régi vágyunk, hogy  csontritkulásosok gyógyítása érdekében osteoporosis központjává váljunk. Ezekkel nem a környező fürdőkkel  akarunk konkurálni, hanem  egyedi szolgáltatásokat kívánunk nyújtani.

- A büki fürdőt nem tekintem versenytársnak, márcsak azért sem, mivel évtizedek óta szoros kapcsolatban állok dr. Németh Istvánnal, a büki fürdő vezetőjével- mondja Vancsura Miklós, a sárvári fürdő igazgatója. - A célunk közös: azon dolgozunk, hogy fürdőinket felkeresve minél több vendég látogasson el a megyébe. Ami pedig a folyamatban  lévő fejlesztéseket illeti: formális egyeztetés nem volt a két fürdő között. De erre nem is  nagyon lett volna szükség, hiszen jól ismerem a büki fürdőt, s tudom azt is, hogy milyen fejlesztéseket terveznek. Ez fordítva is igaz. A bükiek is jól ismerik a mi elképzeléseinket. Büköt azért sem tekintjük konkurenciának, mivel annak a fürdőnek más a kínálata, más a filozófiája, üzenetrendszere, ennek következtében egy másik vendégkört céloz meg, s nem azt amit mi. A két fürdő abban is eltér egymástól, hogy a bükiek a régi hagyományokra alapozva építkeznek, természetesen a mai kor elvárásainak megfelelő módon. Sárváron annyiban más a helyzet, hogy zöldmezős beruházással jött létre 2002-ben az új fürdő, amely  az itt lévő termálkincset  hasznosítva a gyógyászati, valamint a wellness  profilt állította a középpontba. A most folymatban  lévő  fejlesztéssel azonban  korrekciót hajtunk  végre. Az elmúlt időszakban  ugyanis kiderült, hogy nem túl szerencsés, ha ennyire eltér a fürdő nyári és a téli kínálata. A szabadtéri fürdő egy más csoportot szólított meg mint ősztől-tavaszig rendelkezésre  álló lehetőségek. Mindez arra késztetett bennünket, hogy módosítsunk a terveinken, s a fejlesztésekkel egy olyan családi fürdőhöz teremtsük meg a  feltételeket, ahol egész évben a kicsik és a nagyok egyaránt megtalálják az őket legjobban érdeklő szolgáltatást. S ez nem csak a vizes, medencékhez  kapcsolódó  programot jelent, hanem egy olyan komplex kínálatot, amelyben benne szerepel például a mászófal, vagy éppen a mozi. Azt szeretnénk elérni, ha a létesítmény közösségi élettérré alakulna, amely egyszerre kínál programot a kisebb-nagyobb gyermeknek, illetve szüleiknek. Az egyes korosztályok  egymás zavarása  nélkül, térbelileg elkülönülve kapcsolódhatnak ki. Újdonság lesz az is, hogy az egyes szolgáltatások külön is igénybevehővé  válnak. S szeretnénk azt is, hogy a hozzánk látogatók visszatérő vendégek legyenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!